1895. december 28-a fontos nap volt: Párizsban, a Boulevard des Capucines 14. szám alatt egy kávéház pincéjében megtartották az első hivatalos mozielőadást, melyhez a  a kinematográfra, a Lumière fivérek pár hónappal később szabadalmaztatott találmányára volt szükség.

A Lumière fivérek

Távolról sem egész estés filmeket kell még elképzelnünk, hiszen eleinte rövid snitteket – például egy kisbaba etetéséről, egy érkező vonatról – vetítettek, melyek a mozgás rögzítésének szenzációját erősítették. Magyarországon sem késlekedtek sokat, akkori viszonylatban szinte alig kellett várni rá, hogy a mozgókép nálunk is megjelenjen.

A mozi szó először Heltai Jenő Dal a moziról (más címen Berta a moziban) című kupléjának refrénjében fordult elő, melyet Heltai Bernát című 1907-ben a Vígszínházban bemutatott darabjába is beillesztett. A szó hamar meghonosodott, és kiszorította a kissé szögletes és hosszú mozgófényképszínház kifejezést.

„S mert a Berta, mert a Berta nagy liba,
hát elment a mozi-mozi-mozi-moziba.”

A mozi, a filmkészítés hosszú út előtt állt még ekkoriban, közel sem tartották számon a művészetek között. Inkább mutatvány volt, a mozgás szenzációja.

Az első tudatosan rendezett magyar filmalkotás A táncz volt, ami az Uránia Tudományos Színház egyik előadásának mozgóképes illusztrációjaként született. 1901-ben Pekár Gyula mozgóképeket kért Zsitovszky Bélától. Az eredetileg fotográfus Zsitovszky örömmel látott a feladathoz az Uránia tetőteraszán, a kor kitűnő színészeivel és az Operaház balerináival.

Az ezen a tetőteraszon folyó munka voltaképpen az első magyar filmlabor volt, melyet Zsitovszky hozott létre, és három tagot számlált: ő maga (aki operatőri, rendezői és labormunkát végzett), egy Gabos nevű fényképészsegéd, valamint egy Kati nevű takarítónő alkotta a személyzetet. Az itt elkészült A tánczot 1901. április 30-án mutatták be a Rákóczi út 21. alatt az épp akkor tönkrement, keleties hangulatú, patinás Oroszi-féle mulatóban, az Urániában.

Eredeti fotogram A tánczból

Az elsőként számon tartott magyar film egyperces jelenetekből állt és különböző népek táncait volt hivatott bemutatni. A korabeli színházi élet legjavát sorakoztatták fel: Blaha Lujza, Fedák Sári, Márkus Emília, Pálmay Ilka is szerepelt a filmben. Zsitkovszkyt mint rendezőt sem a mai tudásunkhoz kell igazítanunk, a feladatok akkoriban meg nem igazán váltak szét. Aki a felvevőgép karját tekerte, ugyanaz felelt a rendezésért is.

A táncz

Még nem kitalált történetekben gondolkodtak, a fikcióra még elég sokat kellett várni, hiszen az első és legfontosabb hatáselem a valóság, a megmozduló kép volt. Külföldön sem volt ez másképp, nagyjából tíz év kellett hozzá, hogy a filmgyártásban művészi szempontból is értékelhető alkotások szülessenek, bár a történetmondás útjai korábban kettéváltak.

A mozi „őskorának” két iránya, a dokumentatív jellegre és hitelességre épülő (a Lumière fivérekhez kapcsolódó), valamint a fikciót kiötlő törekvés (Georges Meliès nevével fémjelezve) meghatározta a filmelbeszélés későbbi alakulását. Azt azonban sajnálatos módon nem tudjuk megvizsgálni, hogy ezek a látásmódok milyen hatással voltak hazánkban a filmkészítésre, mert a némafilmek többsége elveszett, csupán a címeik szerepelnek az adattárakban – Csikósélet a Hortobágyon, Az ittas kerékpáros, Az újpesti bankrablás, Vasúti szerencsétlenség Budapesten. Ezek alapján arra következtethetünk, hogy a készítőket és az első „rajongókat” is a mozgás szenzációja vonzotta.

Uránia

A szintén a mozgásra koncentráló, dokumentációs jellegű huszonnégy kinematogram, azaz A táncz sikeres itthoni bemutatója után Párizsba is eljutott. A mozgókép nem maradt fenn, csak a képeiből készült képeslapok és az újságokban megjelent fényképek. A film bemutatásának napjára emlékezve, 2018 óta április 30-án tartják a magyar film napját.

A táncz

A készítés és a bemutató helyszínéül szolgáló Uránia máig üzemel, és aligha kell kiemelni, hogy az ország egyik legszebb mozija, ám nem ez volt az első vetítőhelyszín Budapesten.

Sorozatunk következő részében az első itthoni mozikba és vetítésekre látogatunk vissza.

Cikkünkhöz Kelecsényi László Mozizó Budapest című könyvét használtuk.

Nyitókép: jelenet A tánczból.