Kísérletezők klubja

Egyéb

Gregory Holt amerikai koreográfus és Ernst Süss Dither (3.14.1592) című előadása a zavarbaejtőbb, hiszen valószínűleg tévedünk, ha az egymás után következő jeleneteket bármiféle asszociációs vagy logikai láncra szeretnénk fűzni, mert kutatásuk éppen az akaratlan jelentéstartalmakra irányul. Így aztán az ingerek erős szűrésével ugyan létrehozhatunk fejben egy értelmezhető, jelentéssel bíró produkciót, de ez feltehetően félrevisz.
 
Felütésként a két férfi egymással szemben, törökülésben farkasszemet néz, miközben meglehetősen negatív jelentéstartalmú szavak sorjáznak fevételről, de az arckifejezésük, melyet kivetítőn követhetünk, teljesen neutrális. Később egy filmet látunk, melyen Gregory Holt csak áttetsző, elmosódó szellemlényként van jelen, ahogy egy lerobbant, sárga házfal előtt táncol. Közben egy tragikus történetet olvashatunk egy fiatal fiúról, akit egy amerikai kisvárosban megöltek társai, csípőjének nőies ringása miatt, feltehetően homofóbiából. Ezek után a koreográfus-előadó szólója következik, mely jelentheti nyilván azt, hogy őrizzük meg emlékezetünkben a tragikusan járt fiú emlékét - de természetesen ezernyi más irányba is elvihet. Mellesleg érdekes tapasztalat, hogy sokkal könnyebb bármiféle jelentéstartalmat rávetíteni a jelenetekre, mint elfogadni azt, hogy a látottak tényleg nem függenek össze egymással.
 

Gold Bea, Gold Attila és Kövesdi László produkciója a tánc és az írás átjárhatóságát/átjárhatatlanságát kutatja könnyedén, szellemesen, és meglehetősen alaposan.

 
Persze a mozgás és a verbalitás között nincs egyértelmű megfeleltethetőség, maximum arra lehet rájönni minden egyes alkalommal, milyen távol is van a kettő. Ez nem olyan nagy újdonság. Ami miatt viszont mégis nagyon szórakoztató és eredeti ez az előadás, az a fonák helyzetek elegáns és fanyar tálalása. A Tanulmány a koreografológiáról (az Artus produkcióihoz hasonlóan) egyfajta izgalmas sétatér, ahol nincs különválasztva a színpad és a nézőtér, hanem a nézők szabadon bóklászhatnak, miközben az egyes szereplők különös magánszámait figyelik.
 
A földön, apró szemcsés, fehér porral borítva Gold Bea fekszik mozdulatlanul egy szabályos, ugyanolyan kis szemcsékből kialakított téglalap közepén, később, amikor táncolni kezd, mozdulatainak rajzolatát absztrakt festményként őrzi meg a finom homok. A teste jeleket hagy, egymásra rétegződő ábrákat, át- meg átrajzolódó labirintust. De természetesen vigyáznunk kell bármiféle leírással, jelentéstulajdonítással vagy metaforával, az előadás alkotói e téren nagyon szkeptikusak, éppen ezt a fajta átfordíthatóságot kérdőjelezik meg, teljesen jogosan.
 
Gold Attila a tér egy másik pontján, egy kis asztalnál, látszólag magától cikázó libatollal rajzol - ha lehajolunk, konstatálhatjuk, hogy a tollat az asztal alatt mozgatja trükkösen, mágnessel - új értelmet nyer az önműködő írás kifejezés, de megcsap a századelős asztaltáncoltatások hangulata is. Ez nyilván megint örök kérdés: vajon valóban a művész alkotja-e művét, vagy csupán azt "találja meg", ami úgyis adott, és rajta keresztül jut érvényre.  
 
Kövesdi László, zakóján libatollakkal, ügyesen egyensúlyozva a hordószónok és a meghatott igehirdető póza között, egy hosszú, dagályos eszmefuttatást olvas fel a kortárstáncról, majd később ugyanő, egy hátsó asztalnál körmölve megpróbálja reprodukálni Gold Bea táncát - finoman szólva is korlátozott kódban -, melyet egy vásznon kivetítve követhetünk. Ez tényleg vicces, ugyanis bármilyen sületlenségeket olvasunk is, a szitáló hóeséstől a szomorú madárkáig, meg sem közelíti a kritikusok által a sötétben készített előadásjegyzetek bizarr emlékeztetőit, ez sajnos saját tapasztalat.
 
További csavar, hogy a vásznon felbukkanó kézírást egy grafológus kezdi nagy vehemenciával elemezni, mindenféle személyiségjegyet tulajdonítva a betűk formájának: nyitott könyv az ember a kézírása alapján, rímel a grafológus véleménye a nemrég elhangzott szónoklat azon tételére, miszerint a kortárstánc produkciók árulkodón vallanak alkotójukról. Zárásként egy meztelen női test fotóján fut végig a toll, hogy valamilyen módon mégis becserkéssze tárgyát, mely mindig kisiklik a verbalitás rendszere alól.