A Pénz, a Hatalom és a Racionalitás megtestesítői Vörösmarty figurái (a Kalmár, a Fejedelem és a Tudós), akik a boldogságkereső Csongorral találkoznak a ?hármas úton?. A karakterek jellemfejlődése közismert ? Csongor megtörten látja viszont az allegorikus alakokat: minden irány zsákutcának bizonyul. Bár Árvai György és Szűcs Edit három tüll-kalitkába zárt nőalakja kevésbé allegorizáló, a rendezők elágazó ?hármas útra? helyezik őket a játéktér fizikai valójában, hogy maguk is bejárják saját belső ösvényeiket. A nőalakok ? Vörösmarty figuráihoz képest ? absztraktabb és árnyaltabb jelentésekkel bírnak, de elrendelt attribútumaik (hinta, pálcák, selyemkötél) által maguk is szimbólumokká avatódnak, és valamennyien nyomon követhető jellemfejlődésen mennek keresztül. Mindannyian a bezártság és a behatároltság jelképeivé válnak. Az út, amelyen haladnak, gyötrelmes, melyből egyikőjük mégiscsak megtalálja ? szó szerint ? a kiutat. Ezáltal lép ki a záróképben önnön aurájából.
Árvai György és Szűcs Edit a tér beosztásával is a hármasságot hangsúlyozza. A Trafó félig megnyitott terében nincsenek székek, csak fénnyel kijelölt, alternatív nézői helyek. Három ? a terem centrumában összefutó ? éles fénycsík jelöli a legkoncentráltabb helyet, legtöbben a nézők közül ? ösztönösen ? ide helyezkednek el. És bizony, a ?hármas út? közepén ezúttal nem a boldogságot kereső Csongort találjuk, hanem önmagunkat ? egymás személyes zónájába hatolva. A fókuszból jól belátható a három emelvény is, és az ott időről időre felbukkanó szürreális, fehér figurák. A sikerért erősen megdolgozó, limitált mozgástérben, statikus helyzetben lévő táncosnők láthatatlan energiaburkát most a fényt megtörő ? és ezért látványosan világítható ? üvegnejlon borítás jelzi.
Egyikük artistáktól ismert selyemtáncot mutat be, rugalmas kötélen csavarodik, lebegése éteri. A másik nő (Kántor Kata) először táblát tol fejével, mely később hintává válik; csúcsjelenete azonban a ? drámai, de nem eredeti ? gumiszalagokba gabalyodása. A harmadik nőalak eleinte félig meztelen és az őrület jelei mutatkoznak rajta, később menyasszonyi ruhára emlékeztető jelmezében kiteljesedik. Csupán pálcáival börtönét bökdöső mozdulatai emlékeztetnek egykori háborodottságára. A játéktérben más nem történik ? a karakterek váltakozó megmutatkozásai azonban fenntartják a figyelmet. Mozgássoraikhoz egyéni történeteket kreálhatunk. Belső útjaik bejárásában egyikük elbukik, másikuk félúton megreked, a harmadik ki tud törni, de nem tudjuk meg, hogy ez sikert jelent-e.
Más olvasatban mindhárman lehetnek egyazon lélek aurájának különböző megtestesülései is ? ha követjük a hármasút-koncepciót, melynek a centrumába a néző kerül ? akkor talán saját auránk határpontjaiként is értelmezhetőek a nőalakok.
Valójában ? csakúgy, mint Vörösmarty Csongorjánál ? Árvai munkájában is a boldogságkeresés áll a középpontban, amely a test burkából való kitörés által jelenik meg. Árvainál a szabadság a boldogság szinonimája.
A rendező a tőle megszokott módon komponál mindehhez: a hatásvadászat szélén egyensúlyozva vonultat fel látványos jelmezeket, vet be füstöt, fényjátékot, hangeffekteket és prózát, amelyek olykor túlzóak, de mindig sikerül megmentenie az előadást a giccsbe sodródástól.
Árvai erős a misztikumteremtésben, és ha másban nem is, ebben a transzcendens illúzióban legalább megtaláljuk Üdlakot.
