Kívülállók és lázadók voltak, végül egy kólareklámban tűntek fel

Az 1973-ban alakult Devo sajátos teremtéstörténettel állt elő, elterjedt róluk, hogy nem is emberi lények. Ezzel jelezték, hogy távolságot tartanak a szórakoztatóipartól, de közben feltalálták az elektromos dobot, kijelölték a videóklip-kultúra lehetséges útjait, kiadták az első műsoros videókazettát, és egy másik néven, más repertoárral saját maguk előzenekara is voltak. Sokan afféle viccformációnak tartották őket, pedig a legnagyobb hatással az 1970. május 4-i kenti állami mészárlás volt rájuk, amikor is a Nemzeti Gárda a vietnámi háború ellen tüntető egyetemisták közé lőtt. Nem véletlenül nyilatkozta később Mark Mothersbaugh, hogy mi nem osztottuk a punk érzékenységét. Tudtuk, kikre vagyunk dühösek. Gerald Casale és Mark Mothersbaugh, mint minden magára valamit is adó egyetemista együtt tüntettek, amikor a Nemzeti Gárda a diákokra lőtt a Kent Egyetem parkjában.

Négy diák meghalt, amit gyorsan elfelejtett a sajtó, illetve a publicisták egy időben azt hangoztatták, hogy a diákok maguk keresték a bajt. Ezt és még számos kulturális sokkot úgy hordott ki a Devo, hogy az európai dada és a szürrealizmus felé fordultak, mert szerintük csak ezek az eszközök tudják kifejezni a társadalom abszurdjait.

Azt akarták, hogy az emberek másképp gondolkodjanak, és másképp tekintsenek a világra. Amikor megjelent az első, magánkiadású kislemezük, a borítójára hamis vonalkódot tettek, hogy jóval kevesebbe kerüljön, mint a kiadvány bekerülési költsége.

A Devo a pop egyik leginkább félreértett zenekara. Nem voltak sem punkok, sem újhullámosok, csak innovatívak és viccesek, és kritikusak az Egyesült Államok kulturális és morális teljesítményével. Egy olyan világot láttak, ami ellentétes volt mindazzal, amit az USA ígért. Gerard Casale basszusgitáros visszaemlékezett a gyermek- és kamaszkorára, amikor mindenki arról fantáziált, hogy az ember a közeljövőben már a csillagok között él, a fejlődés pedig megállíthatatlan. Erről szóltak a rajzfilmek, a reklámok, az enteriőrök és az ipari vásárok is. Ezt az illúziót tette tönkre a vietnámi háború sokkja.

Annyira meghökkentőek voltak a vegyvédelmi ruhákban, műanyag fejfedőkben, „utópikus cserkészegyenruhákban” és JF Kennedy frizuráját utánzó műanyag „parókában” előadott koncertjeik, hogy hamar hírük ment a New York-i művészkörökben, és megnézte a műsorukat John Lennon is. Volt, hogy David Bowie konferálta fel őket New Yorkban (ezt  a Netflix dokufilmjében is láthatjuk), és a vendéglistájukon olyan nevek szerepeltek, mint Jack Nicholson, Dennis Hopper, John Waters és Iggy Pop. Szóval nem a kanadai Arcade Fire volt az első zenekar, amelyet Bowie fedezett fel, a Devónak is ő egyengette az útját, például azzal, hogy beajánlotta őket Brian Enónak, akit annyira lenyűgözött a produkció, hogy a lemezfelvételük minden költségét állta.

A Devo első korszakában talán érdekesebb volt a koncepció, mint maguk a dalok, Jim Mothersbaugh, a zenekar első dobosa találta fel a pop egyik nagy innovációját, az elektronikus dobot, de ő az, aki elkezdte átalakítani az addig forgalomban lévő elektronikus orgonákat, így olyan hangzást sikerült kidolgozniuk, ami addig nem létezett a popban. De a munkásoverált sem az Edda vette föl először, hanem a Devo. Nem a Lenin Kohászati Művekben dolgoztak, mint a miskolciak egy része, ők inkább úgy akartak kinézni, mint a munkások Fritz Lang Metropolisában. A Devo nemcsak a nemzetközi újhullámra gyakorolt óriási hatást, de a magyar popra is.

A legismertebb magyar újhullámos zenekar, a D. Nagy Lajossal felálló Rolls Frakció az 1980-as Girl U Want című dalukat vette le egy az egyben, és írt hozzá magyar szöveget. Ez lett a Belvárosi üvegház, amely a magyar hanglemezgyár cenzúrájáról szólt. Ugyanakkor nem lehetett nem észrevenni  Galla Miklós újhullámmal kísérletező zenekarán, a GM-49-en a Devo egyértelmű hatását, mind a zenében, a dresszekben, de még a színpadi mozgásokban is. Nincs mese, sokak számára a Devo lett a proto new wave zenekar. De az első számú, különös ismertetőjegyük a filmben nem különösebben tárgyalt piros műanyag fejfedőjük, az úgynevezett energiakupola, a poptörténet egyik legnépszerűbb merche. A Devo meséje szerint ezzel újrahasznosíthatjuk az ember fejéből áramló, elpazarolt orgon energiát.

A német Bauhaus és az azték templomok ihlette sajátos fejfedőt Mark Mothersbaugh és Jerry Casale tervezték. A sisak olyan menő lett, hogy egy 1984-es Diet Coke-reklámban is láthatjuk. Amikor a Devo billentyűse és ritmusgitárosa, Bob Casale 2014-ben elhunyt, hamvait egy energiakupolára emlékeztető urnába helyezték el. A fejfedő önálló életet él, manapság halloweeni jelmezként is árulják. Nekünk pedig nincs más dolgunk, mint előkapni a gyerek jelmezesdobozából ezt a bizonyos energiakupolát, és nézzük meg a Devo című dokumentumfilmet, hátha arra is jó a sapka, hogy megtisztítsa elménket az előítéletektől.