újhullám
A csíkos pulóveres irodalomtanár, akit az új hullám repített a csúcsokra – Sting 75
Október 2-án ünnepli hetvenötödik születésnapját az angol basszusgitáros, énekes, színész Sting, az egykori Police szólóban is sikeres frontembere, akinek olyan emlékezetes szerzemények fűződnek a nevéhez, mint a Roxanne, a Message In a Bottle, az Every Breath You Take, a Fragile, a Desert Rose és az Englishman in New York.
Kívülállók és lázadók voltak, végül egy kólareklámban tűntek fel
Mark Mothersbaugh, a Devo zenekar billentyűse említést tesz a Jocko Homo című 1933-as kiadványól, aminek első oldalán egy ördög volt látható, mellkasán a D-evolution felirattal.
Az ötvenéves Talking Heads igazi popkulturális ikon
A David Byrne vezette zenekar kétségkívül úttörő szerepet játszott az amerikai új hullám kialakulásában.
Mire megadták magukat a mának, fel is oszlottak
40 éves a Rolls Frakció bemutatkozó albuma, amely cím nélkül jelent meg, de a hátoldali grafikán látható az évszám, amikor a lemez készült: 1984.
A kötéltánctól a toronymászásig – Öt kedvenc filmünk Jiří Menzeltől
2020-ban ezen a napon hunyt el Jiří Menzel, a cseh új hullám éllovasa, aki olyan klasszikusokat jegyez, mint a Szigorúan ellenőrzött vonatok és a Sörgyári capriccio. Az évforduló alkalmából felelevenítjük a rendező néhány emlékezetes filmjét.
Elhunyt Juraj Jakubisko, a csehszlovák új hullám legendás filmrendezője
Életének 84. évében péntek éjjel, röviddel éjfél előtt Prágában elhunyt Juraj Jakubisko, a hatvanas évekbeli csehszlovák új hullám legendás alakja. A „Kelet Fellinijének” becézett szlovák filmrendező több tucat játék- és dokumentumfilmet forgatott, és több mint nyolcvan díjat nyert.