Józan – Szabikeyz szerzeménye a Track Cinca tizedik epizódjában

Szabikeyz, azaz Fodor Szabolcs Barnabás a vendége a Hajógyár Track Cinca sorozata kilencedik epizódjának, amelyben a fiatal billentyűs-dalszerző Józan című szerzeményének szövegét elemzik a szigorú, de igazságos Zalán Tiborral. Aztán a költő egyedül tér vissza a kamera elé.

Szabikeyz a hazai popzenei színtér egyik fiatal alkotója. Pályája kezdetén az Iceboyz formáció tagja volt, később dalszerzőként, előadóként és producerként kezdett ismertté válni a nyolcvanas-kilencvenes évek szintipop- és funkhatásait a modern pophangzással ötvöző szerzeményeivel. Sikeres együttműködést alakított ki Juhász Zolival, akivel megnyerték a Sávlekötő Camp by OTP Junior 2. évadát, és olyan dalokkal hívták fel magukra a figyelmet, amelyek egyszerre személyesek, humorosak és rádióbarátok. Józan című szerzeménye a 2025-ben megjelent Részeg című dalának folytatása.

Track Cinca legújabb epizódjából azt is megtudhatjuk, hogy kiről, illetve kikről szól a dal, hogy milyen szerelmi háromszög képe bontakozik ki a szerzemény hátterében, hogy mit ért pontosan a részeg és a józan kifejezések alatt a szerző, hogy milyen szélsőséges hangulatok jellemezték Szabolcsot általános iskolásként, és milyen lelkiállapotban volt a Józan írásakor. Végezetül az is kiderül, miért tér vissza a kamera elé Zalán Tibor, és hogy mivel egészítette ki a dalszöveget a szerző a költővel való beszélgetést követően.

Tarts velünk, kövesd az epizódokat hétről hétre, csütörtök esténként a Hajógyáron!

Ez is érdekelheti

Szájkarate – az Animal Cannibals szerzeménye a Track Cinca nyolcadik epizódjában

Qka MC és Ricsipí, azaz Koller László és Dósa Richárd, a Máté Péter-díjas Animal Cannibals együttes tagjai a Hajógyár Track Cinca sorozata kilencedik részének vendégei, és a Szájkarate című daluk szövegét elemzik Zalán Tiborral, a kendőzetlenül őszinte, kíméletlenül kritikus, ám atyaian jóindulatú költővel.

Metro – A Hocuspony szerzeménye a Track Cinca kilencedik epizódjában

Cina Niccolo, a Hocuspony énekes, gitáros frontembere a vendége a Hajógyár Track Cinca sorozata kilencedik részének, amelyben a budapesti alterock zenekar Metro című szerzeményének szövegét elemzik Zalán Tiborral, a néha kissé kötekedőnek tűnő, mégis atyaian jóindulatú költővel.

Én mindig jó voltam – Tícia dala a Track Cinca harmadik részében

Tíciával, azaz Rausz Tíciával, a girlhood zenekar énekesével és Én mindig jó voltam című dalával találkozhatunk a Track Cinca új évadának harmadik epizódjában, melyben Zalán Tibor József Attila-díjas költő ismét a tőle megszokott igényességgel, humorral és jóindulattal elemzi a meghívott szövegíró munkáját.

Ezen a hegyen – a Platon Karataev a Track Cinca negyedik epizódjában

Milyen eltörni a szelet? És a tenger miért afáziás? A Track Cinca boncasztalára ezúttal a Platon Karataev Ezen a hegyen című dala kerül. A lírai boncmester ezúttal is Zalán Tibor, a szövegfejtésben pedig Balla Gergely, a Platon Karataev egyik frontembere és dalszerzője van segítségére.