A tükröződés, a tükör fogalomköre a művészet megkerülhetetlen nagy metaforája, hiszen minden mű vetület, leképezés, tükörkép – a valóságnak, egy téri élménynek a kétdimenziós fordított mása, másodlagos kép. Knyihár Amarilla Szín-Tükör című kiállítása a K.A.S. Galériában ezt a fogalmat járja körül.
Knyihár Amarilla alkotói tevékenysége a transzparencia és reflexió fogalomköréhez kapcsolódik, melyek vizuális megjelenítésével 2002 óta foglalkozik. A Szín-Tükör című tárlat anyaga kapcsán így nyilatkozott: „A tükröződés jelenségéből leginkább az absztrakciós folyamat, a torzult vagy fordított kép érdekelt. Az a kép, mely a tükröződő felület függvényében különböző fényviszonyok hatására módosul, nem pontosan kivehető képet ad a valóságról.
A tükröződés által a gondolatban, gondolatainkban megalkotott kép egy következtetés.
Abban az esetben, ha csak a tükröződő felületet látjuk, az eredeti látványt nem, akkor csak a tükörképből következtethetünk a valós látványra, egyfajta alkotói folyamat zajlik le a nézőben, a valóságot kénytelen elképzelni. A tükörkép és az elképzelt tér között számos szubjektív tartalom kaphat helyet, illetve a néző személyes térélményei befolyásolják a képalkotást, tapasztalt emlékképei alapján. A valóságos látványtól oly módon is eltávolítom a nézőt, hogy a természetes eredeti színállásokat megváltoztatom, felfokozom a színintenzitást vagy a tónust megfordítom, amellyel expresszív vagy álomszerű szürreális színvilágot alakítok ki.”
Így egy belső utazásra hív minket az alkotó. De nem akar a vezetőnk lenni, csak a határig visz el, a határvonalon megáll, és ránk bízza, hogy tovább indulunk-e vagy visszafordulunk. (...) Egy belső folyamatot tár fel előttünk. lehetővé teszi, hogy betekintsünk, de nem irányít minket, csak beenged abba a birodalomba, amit létrehozott.
A művész 2002 óta kutatja a transzparencia és a tükröződés elméletét és megjelenítési lehetőségeit. E két fogalom vizsgálatához szorosan hozzákapcsolódik a külső és a belső tér együttes bemutatása, egymáshoz való viszonyukban. Korábbi munkáin a vizsgálat konkrét térélményhez kapcsolódott, például egy belső térben (étterem, vagy kirakat) megjelenő akt, akiről nem tudjuk eldönteni, hogy ő néz minket belülről, vagy ő tükröződik az ablakban, és mi vagyunk belül. A térrel való játék, és a kint/bent felcserélése is egyfajta határélménynek az átéléséhez, átgondolásához segít hozzá. Illetve a tekintet iránya is két felől működik: belülről kifelé és kívülről befelé. (...)
A kiállítás címe: Szín-Tükör, és az elmúlt egy év festészeti anyagából válogatott a kurátor kiváló érzékkel. Az alkotói koncepció lényege: „kilépni a komfortzónából” az érzelmek szabadon engedése által. A képeken megjelenik a lombok tükröződése, de a festő nem felismerhető tájképet szeretne létrehozni, hanem sokkal inkább egy gesztust alkot, amelyben az ecsetkezelés és a mozdulat kíséri az érzelmeket, amelyet a természeti motívumok megjelenítenek. Eltávolodik, és színben eltér a hagyományos tájkép színeitől és az impresszionizmus képi világától, ugyanakkor fontos párhuzamnak tartja az impresszionizmus és a posztimpresszionizmus alkotásait, de nem szeretné, ha ezek a munkák utánérzései lennének a nagy elődöknek.
Csak néhány esetben maradt meg a szokványos vízparton tükröződő zöld lombok látványa, de az új sorozat színei robbannak: vörösek, narancsok, rózsaszínek, zöldek, ciklámenek, neonzöldek és türkizek. A képek ilyen színállása eltávolítja a dolgokat a valóságos észlelésétől. Ez egyfajta elrugaszkodás attól, amit egy látványban természetesnek veszünk. (...)
A látvány és a színállás misztikus, álomszerű világba vezet minket. Ezt az érzést az is erősíti, hogy felismerni véljük az ábrázolt elemeket, és mégis bizonytalanok vagyunk. Nem tudjuk, hogy álomvilágban, vagy valamilyen kábulatban vagyunk? A misztikus hatás következik a színhasználatból – a realitáson túli állapot megtalálása a cél. Ezt a fajta bizonytalanság érzést maga a Természet észlelése is közvetíti számunkra, bármennyire is csodáljuk azt, amikor szembesülünk nagyságával, pusztító erejével, vagy szépségével, a stabilitásba és a biztonságba vetett hitünk meginog.
A művész számára a festés aktusa transzcendens élménnyé válik. A természet elemeinek megjelenítése csak eszközt adnak a kezébe ahhoz, hogy ezt a folyamatot és a transzcendencia iránti vágyát táplálja.
Károlyi Amy egy gondolatával szeretném lezárni bevezető soraimat, amely számomra ugyanazt a befogadás-élményt adta, mint a Szín-Tükör sorozat képei: „Már jártam erre vagy fogok / hol a valóság lehetetlen / hol ismeretlen az ismerős / és az ismerős ismeretlen”.
Részlet Kondor-Szilágyi Mária megnyitó beszédéből
Tájképeket látok, vagy tájképnek ható absztrakt képeket? Felismerni vélem a növényi, organikus formákat, ahogy a víztükör fölé hajolnak, hogy a vízben tükröződve Nárciszként csodálják tükörképüket. A művész szándéka mégsem az, hogy egy egyszerű tájlátványt tárjon elénk, és hűen bemutassa levélről-levélre, gallyról-gallyra az ábrázolt látványt. Sokkal inkább egy érzést kínál: a „már láttam”, „ismerem” érzését. De miközben közeledem a képhez rájövök, hogy ezt így mégsem láttam, és nem ismerem, mert ez egy belső világ kivetülése, nem egy konkrét táj megjelenítése.
A kiállítás július 26-ig látogatható.
Nyitókép: Knyihar Amarilla: Szín-tükör I., olaj, vászon, 120×200 cm
