Csák János a Müpában tartott hétfői eseményen kiemelte: mindannyiunk számára az igazán nagy kérdés az, „hogyan lehetünk időszerűek”. A miniszter célként nevezte meg, hogy megpróbáljuk mindazt, amit örököltünk, valahogy beilleszteni a mai valóságba. „Az az igazi, időszerű ember, aki jobb állapotban tudja átadni a világot, mint ahogy kapta” – idézte Hamvas Béla írót a tárcavezető.
A fejedelmek örökségét igazán fejedelmek tudják átadni – hangsúlyozta Csák János, hozzátéve, hogy
„Bartók örökségét vagy Debussy örökségét Kocsis Zoltánok, Vashegyi Györgyök és önök, zenészek tudják átadni”.
Kiemelte: Kocsis Zoltán is egy fejedelmünk, aki példamutatóan és alázatosan őrizte meg örökségünket, a magyar zenének a nemzetközi körforgásban tartásán munkálkodott, és felkarolta a fiatal tehetségeket. A fejedelmek és az elit feladata megérteni az idők szavát és nem elengedni az örökségünket – fogalmazott Csák János, hozzátéve, hogy Kocsis Zoltán példamutatóan ennek a gondolatnak a megtestesítője volt.
Vashegyi György, a Nemzeti Filharmonikusok fő-zeneigazgatója felidézte, hogy Kocsis Zoltán nélkül a Müpa épülete és hangversenyterme nem jöhetett volna létre. „Szükségünk van időnként ilyen egyéniségekre, akik irányt szabnak” – tette hozzá a fő-zeneigazgató, kiemelve, hogy Kocsis Zoltán rengeteget emelt a magyar zeneművészet szervezettségén.
Kocsis Zoltán (1952–2016) zene iránti fogékonysága korán megmutatkozott, ezért már öt és fél évesen elkezdhetett zongorázni tanulni magántanárnál. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán Kadosa Pál, Kurtág György, Rados Ferenc tanítványa volt. 1970-ben megnyerte a Magyar Rádió országos Beethoven-zongoraversenyét. 1973-ban végzett a főiskolán, melynek előbb tanársegédje, később adjunktusa, 1979-ben pedig docense lett. 2010-től a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia tagja volt.
Világot járó, koncertező művész lett, zongorajátéka biztonságával, természetességével és nehézséget nem ismerő játékos virtuozitásával nyűgözte le mindenütt a publikumot. A Liszt Ferenc-díjat már 1973-ban megkapta, 1978-ban lett Kossuth-díjas, 1990-ben kiváló művész. 2005-ben ismét Kossuth-díjjal tüntették ki.
1997-től haláláig a Nemzeti Filharmonikus Zenekar főzeneigazgatója volt. Egész sor zeneművet is alkotott: Bemutató (1976), Fészek (1975–1976), Utolsó előtti találkozás (1981), 33 December (1983), Kopogtatások – A vacsora – Kiállítás (operák, 1984–1985), Csernobil 1986 (1986), Utolsó találkozás (1990).
2004 elején a világ legnagyobb zenei szakvásárán, a 38. cannes-i MIDEM-en életműdíjjal tüntették ki, és megkapta a Francia Köztársaság legmagasabb művészeti érdemrendjének lovagi fokozatát is. 2004-ben Prima díjat kapott. 2005-ben Artisjus-díjjal, 2007-ben Jubileumi Prima Primissima díjjal, 2012-ben Corvin-lánccal tüntették ki.
2022-ben Kocsis Zoltán-díjat és zenei ösztöndíjat alapított fiatal muzsikusoknak a Kocsis–Hauser Alapítvány.
