?Nem sokat ér, ha magunknak dalolunk, szebb, ha ketten összedalolnak. Aztán mind többen, százan, ezren, míg megszólal a nagy Harmónia, amiben mind egyek lehetünk. Akkor mondjuk majd csak igazán: Örvendjen az egész világ!? ? írta Kodály Zoltán. Valóban a közös éneklés, emlékezés hozhat örömöt életünkbe, ezért az Érdi Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola Kodály Zoltán születésének 135. és halálának 50. évfordulója alkalmából országos műveltségi vetélkedőt rendez a megyei jogú városok általános és középiskolái, valamint alapfokú művészetoktatási intézményei számára. Erről október 25-én tartottak sajtótájékoztatót a Kodály Zoltán Emlékmúzeumban.

 

Csodálatos, ha országszerte alkalmat kapnak a fiatalok arra, hogy elmélyedjenek Kodály Zoltán gondolatvilágában ? emelte ki Kodály Zoltánné Péczely Sarolta énekművész. A mester felesége elmondta: Kodály Zoltán egész életében központi szerepet játszott a tanítás és a tanulás. Saját magát és másokat is tanította, és ebben kivételes eredményeket ért el. ?Amit megtanultam tőle: mindenben a legjobbat kell keresnünk, és a legjobb keresésével lesz jobb az életünk. Így nyílik mód arra, hogy tehetségünket fejleszthessük? ? tette hozzá. Kodály Zoltán mindenütt a minőséget, a jót és a szépet kereste és adta tovább. Ez a műveltségi verseny is éppen így a jót, a szépet és a minőséget keresi majd ? jegyezte meg az énekművész.

 

Szőnyi Erzsébet zeneszerző is Kodály Zoltán nagyságát méltatta. Kodály tanítványaként elmondta: reméli, hogy a versenynek köszönhetően egyre többen mélyednek majd el a zene világában.

 

T. Mészáros András, Érd polgármestere reményét fejezte ki, hogy az ország egész diáktársadalmát megmozgatja a vetélkedő. ?Azt reméljük, hogy a verseny sikeres lesz, és sokat fognak tanulni a fiatalok? ? emelte ki.

 

Krucsainé Herter Anikó, az Emberi Erőforrások Minisztériumának kulturális kapcsolatokért és fejlesztésekért felelős helyettes államtitkára elmondta: Kodály Zoltán egyetemes érvényű alkotó volt, akit máig példának kell tekintenünk. Születésének 135. és halálának 50. évfordulóját ünnepeljük 2017-ben, és mindenkori feladatunk munkásságának, örökségének ápolása ? hangsúlyozta a helyettes államtitkár. Hozzátette: Kodály Zoltán pedagógiáját meg kell mutatnunk minden nemzedéknek. A műveltségi vetélkedő kiváló lehetőség arra, hogy az általános iskolások is megismerkedhessenek a nagy zeneszerzővel. Ezért az Emberi Erőforrások Minisztériuma egymillió forinttal támogatja a versenyt.

 

Dr. Aradszki András, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium energiaügyért felelős államtitkára, Érd országgyűlési képviselője elmondta: gazdag tárháza van a magyar kultúrának, és nagy mesterekkel élhettünk együtt, akiket nem szabad elfelejteni. A versennyel azt a gazdag életutat tudjuk bemutatni a diákoknak, amelyet Kodály Zoltán bejárt ? tette hozzá. A fiatalok nemcsak ismereteiket bővíthetik, de elvihetik majd magukkal azokat az értékeket is, amelyeket a zeneszerző vallott.

 

A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy hatfős csapatokkal lehet indulni a vetélkedőn, amelyen a felső tagozatos diákok bizonyíthatnak. Rápli Györgyi zenepedagógus, a Magyar Zeneiskolák és Művészeti Iskolák Szövetsége elnökhelyettese elmondta: a többfordulós országos műveltségi vetélkedő területi döntői Érden lesznek 2017 májusában, míg az országos döntőt a Müpában rendezik meg júniusban. A meghirdetett játékra 68 iskola jelentkezett, így több mint 700 diákot mozgat meg a négyfordulós verseny.

 

Varga Károly, a Zeneakadémia egykori vezető tanára állítja össze a játék szakmai anyagát. Mint megjegyezte: Kodály Zoltán szellemiségét tovább kell vinnünk, mert ő nagyszerű ember és mester volt. Sajnos egyre kevésbé ismerik fiataljaink a nagy személyiségeket. Talán nincs is fogalmuk arról, mit tett értünk, magyarokért, a zenéért és a kultúráért Kodály Zoltán. A vetélkedő segíthet felidézni az alakját és életművét.

 

A vetélkedő fővédnökei:

Kodály Zoltánné Péczely Sarolta énekművész

Dr. Aradszki András, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium energiaügyért felelős államtitkára, Érdi országgyűlési képviselője

Dr. Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár

 

A vetélkedő védnöke:

Prof. Szőnyi Erzsébet zeneszerző

T. Mészáros András, Érd polgármestere

 

A verseny időtartama:

2016. szeptember 30. ? 2017. június 10.

 

Készítette: Wéber Anikó

Fotó: Csákvári Zsigmond