Kodolányival indul a köztévé sorozata

Egyéb

Földindulás címmel Kodolányi János darabja kerül a köztévé adásába jövő év elején annak a sorozatnak a részeként, mely színdarabokat visz eredeti közegükben, tehát nem a színpadi környezetben a mozivászonra. A Magyar Filmhéten mutatták be október 19-én Pozsgai Zsolt rendező alkotását.

Bordán Irén színművész a filmvetítést követő beszélgetésen elmondta: kihalt, elnéptelenedett falvakon mentek keresztül a stábbal, hogy eljussanak a forgatás helyszínére. ?Én a nagymamám fájdalmát éltem meg a forgatás kapcsán, ahogy az Új Színházban előadott, de már nem játszott darabban is? ? fejtette ki.

Pozsgai Zsolt rendező válogatta ki azokat a darabokat, melyek egy sorozatba illeszkedve a tévében láthatóak lesznek majd. Eredeti helyszínre viszik a történeteket, a Földindulás esetében az Ormánságra, mely nagyon szegény környék. „Nagyon sok család életét tette tönkre a kényszer, hogy a szegénység miatt csak egy gyermeket vállalhattak a vagyon egyben tartása és így a megélhetésük biztosítása érdekében” – mondta. Hozzátette: „közeliben dolgoztatni igen nagy élmény volt Bordán Irént. Ez egy olyan iskola, mely kezd eltűnni, és nagyszerű élmény látni a visszatérését.” A filmben szzerepelt nyolc asszony, akiknek levetítjük a filmet, reméli, hogy meghatódnak a képkockák láttán.

Belénessy Csaba producer kifejtette: a bankokkal való küzdelem a mostani események tükrében egészen különösen cseng vissza. „Nem nagyon nézek meg olyan filmet, aminek nem jó a vége, nagyon fontos, hogy megmutassuk, hiszünk a csodákban” – mesélte, vagy büszkén hozzátette: az a templom, ahol az említett asszonyokat bemutatták, az a filmhez kapcsolódó program részeként újult meg.

 

Földindulás

A húszas-harmincas évek Magyarországán járunk, a gazdasági válság hatása rendkívül érződik, különösen az Ormánságban, ahol a történet játszódik. A környéken a falusiak között egy kegyetlen „szokás” terjedt el. Anyagi megfontolásból az ifjús házasok csak egy gyereket szülhetnek. Hiszen kettőnek már problémás a kis örökség átadása, az egynél több gyerek, ahogy ők hiszik, csak a nyomort, a munkanélküliséget növeli. Kántor János, aki szintén második gyerek volt, ezért mások földjén napszámba járó ember úgy dönt, szembeszáll ezzel a kegyetlen törvénnyel. Felesége ismét terhes. Ilyenkor a szokás, hogy a falu bábája elhajtja a gyermeket tiltott szerekkel. A lány szülei is ezt tartják természetesnek. A fiatal feleség és Kántor János hajthatatlanok, és a nyolc éves kisfiúk mellé újabb gyermeket akarnak. Ez felbolygatja a falut, különösen a lány családjának életét. A lány végül szülei mellé áll, és vállalja ezt a primitív műtétet. Kántor János ezért szakít vele, és egyetlen örökségébe, egy ócska présházba költözik, a fiatalasszony otthon marad. A beavatkozás után a faluba látogató orvos közli a fiatalasszonnyal, nem lehet többé gyermeke. Majd tragédia történik: a nyolc éves kisfiú a megáradt folyóba fullad. Kántor János a tragédia után eljön feleségéért, és felviszi magával a kis házba. Együttlétük egyre jobban elmérgesedik, ám a Teremtő megkönyörül rajtuk: az asszonyka mégis csak megfogan, és az élet talán mehet tovább úgy, mint előtte.

 

Alkotók

Rendező: Pozsgai Zsolt

Szereplők: Bordán Irén, Farkasinszky Edit, Törtei Tünde, Koncz Andrea, Koncz Gábor, Lux Ádám, Őze Áron, Nagy Zoltán

Producer: Belénessy Csaba

Forgatókönyv: Kodolányi János

Operatőr: Halla Gábor

Vágó: V. Molnár István

Hangmérnök: Blaskó György

Díszlet-látvány: Húros Annamária

 

A film az MTVA és a Crossborder Film Kft. közös produkciója.