Ylla (1911–1955) fotóművészként szinte szimbiotikus kapcsolatba lépett az állatokkal és ösztönös kötelékeket alakított ki modelljeivel, hogy az emberiként azonosítható tulajdonságaikat ragadhassa meg.
Magától értetődően lelt erre az antropomorf megközelítésre, amely az alapvető egyetemességet, az emberi és állati természet közös méltóságát szemlélteti. A humanista fotográfia francia irányzatának (Brassaï, André Kertész) korai képviselőjeként a harmincas évek párizsi művészköreiben mozgó Ylla a műtermében készített igéző fotókat, illetve állatkerteket keresett fel, ahol a közeli képek kedvéért veszélyes vadak ketrecébe is bemerészkedett. Különcnek számított a fotográfusok körében, hiszen az embereknek nem volt igényük arra, hogy költséges képeket készíttessenek kedvenceikről.
Ő azonban nagy lépésekkel haladt előre, és élvonalbeli barátai mellett ő is szerepelt a korszak szinte összes párizsi fotókiállításán, ideértve A kortárs fotográfia nemzetközi kiállítását is. A Louvre-ban 1936-ban nyílt tárlat az első olyan bemutató volt, amelyet állami múzeumban rendeztek, és egyértelművé tette, hogy Párizs lett a fotográfia világfővárosa. Ylla egy évvel később a New York-i Museum of Modern Art (MoMA) hasonló retrospektív kiállításán, a Photography 1839–1937 című tárlaton is részt vett. A kiállítás egyik különlegessége egy eddig még közönség előtt soha be nem mutatott, kilencperces filmrészlet, amelyen Yllát az állatok fotózása közben láthatjuk.
A művész 1952-ben, a természetfotózás hőskorában utazott Afrikába. Az évek során többször is tett félre pénzt a távoli kontinens felfedezésére, de a II. világháború és egyéb körülmények miatt nem tudta megvalósítani az álmát.
„Miután addig csak állatkertekben dolgoztam, erős volt bennem a vágy, hogy természetes környezetükben fotózzam az állatokat, sőt, egész csordákat – hogy a ketrecbe zárt, elszigetelt állatok portréja után valami mást örökítsek meg” – mondta erről.
A Kenyában és Ugandában töltött három hónap végén Ylla nem búcsút vett Afrikától, hanem úgy köszönt el, hogy tudta, az ott töltött idő csak egy futó pillantásra volt elég; a kontinensről, az ott élőkről és a csodálatos állatvilágról szerzett benyomásai csak felszínesek lehettek. Afrika nagy hatással volt arra, ahogyan az állatokhoz viszonyult és ahogyan a saját munkájáról gondolkodott: „Amikor visszatértem New Yorkba, félelemmel töltött el a gondolat, hogy újra felkeressem az állatkertet; féltem, hogy lehangolónak találom majd az utam után, érdektelen lesz, untat. Csak akkor tudok dolgozni, ha érdekel és szórakoztat, amit csinálok. De rájöttem, hogy »beavatott« lettem, és csak annál nagyobb együttérzéssel és szeretettel vagyok a fogva tartott állatok iránt. Amikor újra találkoztam velük, olyanok voltak, mint azok a külföldi barátok, akiknek az ember megismerte a rokonait és a szülőföldjét. Közelebb kerültek hozzám az állatok. Jobban értettem őket.”
Legendás gyermekkönyvek
Mivel szeretett volna jobban azonosulni az állatokkal, az ő szemükön át látni a világot és minél többet megtudni gondolataikról és érzéseikről, Ylla egy gyerekeknek szóló sorozatba kezdett, olyan történetek elmesélésébe, amelyeknek állatok voltak a szereplői. Meghonosította a gyermekirodalom fényképekkel való illusztrálását, és ezzel az állatfotózás teljesen új világát teremtette meg.
Könyveinek koncepciójában a költői dimenziót a fotókat kísérő, költők, regényírók, kritikusok, történészek és mesekönyvszerzők tollából származó reflexiók alkották. E cél érdekében időnként együtt élt valamilyen vadállattal, és gyakran vett rá különböző fajokat, hogy játsszanak egymással, miközben ő megörökítette a sokféle, semmihez sem fogható találkozást. Egy oroszlánkölyök kalandjaival kezdte. A francia változat költői szövegét Jacques Prévert írta, az angolét Margaret Wise Brown.
