Koleszár Kata képein a természet emléke költözik a lakásba

Koleszár kompozíciói a nagyvárosi életmódra adott érzékeny válaszokként is olvashatók. A képek sűrűsége egyfajta urban jungle érzetét idézi, de ez a dzsungel már nem vad és természetes, hanem domesztikált, berendezett, lakásba költöztetett. Buja növényzet helyett szobanövények jelennek meg, valódi állatok helyett állatmintás szőnyegek vagy nippek, organikus burjánzás helyett dekoratív minták és gondosan elrendezett részletek töltik be a teret. Mintha a természet emléke költözne be a lakásba, de már megszelídítve, tárggyá alakítva, egy személyes belső világ részeként. Talán éppen ez adja Koleszár képeinek egyik legfontosabb rétegét.

Más tárgyakat, emlékeket, növényeket, motívumokat és kapaszkodókat választunk magunk köré attól függően, milyen külső hatások érnek bennünket, és éppen mire van szükségünk ahhoz, hogy biztonságban érezzük magunkat. A kert így nem egyszerűen a visszavonulás helye, hanem folyamatosan alakuló pszichés tér. Mindig újra kell építeni, át kell rendezni, gondozni kell. Ha ez a gondoskodás elmarad, a látszólag harmonikus rendszer könnyen megbillen, a rend felbomlik, és felszínre kerül az a törékenység, amelyet az idill első pillantásra még elfedni látszott.

Koleszár vizuális világa azért is izgalmas, mert érzékenyen egyensúlyoz a dekorativitás, a szépség és a túlzás határán. Képei elsőre édesnek, bájosnak, szinte otthonosnak tűnnek: élénk színek, puha felületeket idéző motívumok, növényi formák, állatminták és aprólékosan felépített részletek töltik be a kompozíciókat. Ez a gazdagság azonban nem pusztán díszítő jellegű. A formák és minták túláradása lassan kimozdítja a képeket a rendezett nyugalomból.

A szépség itt nem egyszerűen megnyugtat, hanem egy ponton túl feszültséget kelt. Ami elsőre védelmező, meleg és ismerős közegnek tűnik, az közelebbről nézve már nem teljesen ártatlan. A burjánzásban ott van a kontroll elvesztésének lehetősége is: ez a sűrűség nemcsak védelmez, hanem be is zárhat, el is nyelhet.

Ugyanezt a bizonytalanságot erősíti a térbeliség és a síkszerűség közötti billegés. A kompozíciók első pillantásra belső tereket, berendezett szobákat, lakható helyzeteket idéznek meg, de a részletek hamar visszarántják a síkba és a látszatszerűségbe ezeket a világokat. Koleszár gyakran különböző nézetekből mutatja a tárgyakat: a szobanövények mintha felülnézetből tárulnának elénk, a nippek viszont inkább szemből jelennek meg. Ez a nézőpontváltás már önmagában is megbontja a tér stabilitását.

Erre rakódnak rá a mintázatok, textilszerű felületek és ornamentális részletek, amelyek szintén visszahúzzák a képet a síkba. A kompozíció így felkínálja egy belső világ illúzióját, majd rögtön le is leplezi annak megkonstruáltságát. Ami elsőre valóságosnak, belakhatónak tűnik, az a minták sűrűsége és a nézőpontok elcsúszása miatt fokozatosan a látszat határára sodródik. 

Erősítik az ornamentikus hatást, mégsem simulnak teljesen bele a mintázatba. Nem lehet biztosan eldönteni, hogy díszek, emlékfoszlányok, gondolatok vagy valódi növényi elemek. A Who holds the flowers? cím is mintha erre kérdezne rá: ki vagy mi tartja fenn ezeket a virágokat? Mihez kapcsolódnak, ha láthatóan nem kapaszkodnak semmibe?

Koleszár képein e virágok lebegése inkább azt mutatja meg, hogy a belső világunkban sok minden így marad jelen: nem teljesen racionálisan, hanem érzékeny, törékeny, illékony módon. Minden egy finom, könnyen kibillenő egyensúlyban áll. 

Koleszár képein tehát a nyugalom ígérete mellett mindig ott van annak lehetősége is, hogy ez a rend bármikor megbomolhat. A stabilitás, a szétesés határán billegő belső kertek csak addig maradnak egyben, amíg figyelmet, gondoskodást és jelenlétet kapnak.

Fotó: Csiki Vivien/Kultúra.hu