Esterházy Art Dating 2024 _1_16.jpg

Kígyók és létrák

Megvannak az Esterházy Art Dating pályázat idei nyertesei.

Idén tavasszal tíz kurátor és húsz képzőművész ismerkedett egymással az Együtt a Művészetért Egyesület és az Esterházy Magyarország Alapítvány által közösen szervezett Esterhazy Art Dating során. A 15-15 perces beszélgetések eredményképpen a rapid randi végére kialakult az a tíz kurátor-művész páros, akik ezt követően két hónapon keresztül dolgoztak közösen egy kiállítás koncepcióján. A párosok most mutatták be terveiket a kuratórium előtt, akik végül a Molnár Judit Lilla és Török Krisztián alkotta páros kiállításkoncepcióját találták a legkiemelkedőbbnek, így ők nyerték el az alapítvány által biztosított másfél millió forintot tervük megvalósítására. A kiállításnak, mely a következő év során valósul meg, a The Space Galéria ad otthont.

A győztes pályamunkában az alkotó, Molnár Judit Lilla és kurátortársa, Török Krisztián egy indiai társasjáték által ihletett művészeti installáción keresztül kritikus szemlélettel közelített a társadalom és a psziché olyan aktuális kérdéseihez, mint a siker, az előrehaladás, a társadalmi mobilitás, a mentális egészség, a teljesítménykényszer vagy a kiégés. A Kígyók és létrák címet viselő kiállításkoncepció egyéni és kollektív tapasztalatokra mutat rá, újraértelmezve az erények és bűnök fogalmát a pszichológiából átvett erősségek és gyengeségek kortárs fogalmain keresztül.

„A kiállítás anyaga közös gondolkodásból nőtte ki magát. Molnár Judit Lilla munkáiban sokszor jelen van a játékosság mint elem, és én is sokat foglalkozom ezzel a fogalommal a praxisomban. Nem véletlen, hogy már az első találkozásunk alatt bejött a képbe a társasjáték ötlete: egy ősi indiai játékból indultunk ki, amely a virtusokat és bűnöket állította párba, ezt próbáltuk meg kortárssá tenni. Mi a kritikai és pozitív pszichológiából kiemelt fogalmakat rendeztük össze – részletezte a koncepciót Török Krisztián a kultúra.hu-nak: „A képpárok olyan fogalompárokat ábrázolnak majd, mint például a kitartás és a tehetetlenség, az autonómia és az alárendeltség, az ambíció és a kiégés.” 

A kurátor lapunknak a készülő installációról is mesélt: „A The Space Contemporary teljes területét egy installatív társasjátékká alakítjuk át, amellyel tulajdonképpen nem lehet játszani. Azt szeretnénk elérni, hogy a néző úgy érezze, hogy ez az installáció játszatja magát. Borsos Lőrincék ezt úgy fogalmazták meg Molnár Judit Lilla munkái kapcsán, hogy anélkül, hogy hozzájuk érnél és játszanál velük, érzed ezekben  a művekben a mozgást. Viszont szerettem volna, és ezzel a művész is egyetértett, hogy valamilyen formában mégis hazavihető legyen ez a társasjáték: készítünk egy leporellót is, egy kisebb méretű posztert, amelynek egyik oldalán megjelenik  az installáció, tulajdonképpen egy játéktábla kicsinyített mása, amellyel otthon lehet játszani is.”

A kiállítás tehát maga is egy óriási játéktáblaként fog működni, amelyben fémlétrák és fakígyók koordinálják  a nézőt, miközben az alapja egy cseppforma lesz, a magyar társadalom osztályszerkezetét szimbolizálva. „Az installáción keresztül reflektálunk arra is, hogy Európán belül Magyarországon az egyik leglimitáltabb a társadalmi mobilitás”, összegezte a kurátor, majd hozzátette, hogy azért is volt jó a közös munka, mert a koncepció kialakítása során az alkotó társadalomkritikus hangját, valamint Török Krisztián a játék társadalmi szerepe iránti szakmai érdeklődését izgalmasan tudták összeolvasztani.

Az elismert szakemberekből álló zsűri tíz művész és kurátoraik kiállítási koncepcióit értékelte, mielőtt meghozták a döntésüket az idei győztesekről. A kuratórium értékelésében azt is kifejezte, hogy bár egyöntetűen döntött a győztes munkáról, mégsem volt könnyű a döntés, hisz nagyszerű munkákat, komoly tudással, szakmaisággal, szívvel és lélekkel készül koncepciókat mutattak be a párosok, így annak ellenére, hogy most egy fődíjat és egy különdíjat osztottak ki, remélik, hogy az együttműködések folytatódnak, és az összes projekt meg tud valósulni.

A kuratórium tagjai – akik a pályázatok kiválasztásában és a kidolgozott koncepciók zsűrizésében részt vettek: Bérczi Linda kulturális menedzser, a The Space galéria tulajdonosa, az Együtt a Művészetért Egyesület elnöke; Nagyházi Lőrinc műkereskedő, a NaCo galéria vezetője; Vizi Katalin művészettörténész, a MODEM Modern és Kortárs Művészeti Központ ügyvezetője; Tűzkő Péter igazságügyi szakértő; Zsikla Mónika művészettörténész, a Q Contemporary művészeti vezetője.  

„Az Esterházy Art Dating pályázat célja, hogy közelebb hozza egymáshoz az alkotókat és a kiállítások létrejöttét segítő kurátori szakma képviselőit. Idén változtattunk a kiíráson, kizárólag olyan művészek számára hirdettük meg a pályázatot, akik még nem rendelkeznek galériás képviselettel, hogy olyan alkotók kapjanak bemutatkozási lehetőséget, akiknek erre kevesebb esélye van. Meggyőződésem, hogy a pályázatban tovább jutó húsz művész már azzal nyertes, hogy kapcsolatokra tesz szert a rapid randi során. Több olyan esetről tudunk, amikor a találkozásból hosszabb távú együttműködés alakult ki kurátor és művész között – így elmondhatjuk, hogy elértük a célunkat” – mondta Bérczi Linda, az Art Dating koncepciójának megalkotója, az Együtt a Művészetért Egyesület elnöke.

„Bő két éve vetődött fel az együttműködés gondolata, és egyértelmű volt, hogy egy ilyen, a kortárs alkotóművészeket támogató projekt mellé érdemes az alapítványnak odaállnia, hisz ezt a szemléletet képviselte az Esterházy család hercegi ága is majd négyszáz éven át, a különféle kulturális tevékenységek pártolása során” – tette hozzá Czigány Balázs, a projektek megvalósulását támogató Esterházy Magyarország Alapítvány képviseletében.

Az eredményhirdetés során egy különdíj is gazdára talált a Nagyházi Contemporary jóvoltából. Ezt Juhász Nóra és Vékony Délia párosa nyerte el Érzelmi Erőforrások Minisztériuma című pályamunkájával, melynek megvalósulását szintén támogatja az alapítvány.

Ez is érdekelheti

Elveszettnek hitt magyar festmények kerülnek kalapács alá októberben

A Virág Judit Galéria őszi aukcióján Berény Róbert 1929-ben készült főműve lesz az egyik legnagyobb szenzáció. A karácsonyi csendélet létezéséről ugyan tudtak a kutatók, hollétét azonban idáig titok övezte.

Mi a közös Picassóban, Banksyben és John Lennonban?

„És hány bomba kell még, hogy az ágyúszót már ne tűrje senki sem? Ha válasz kell, hallgasd, hogy mit fúj a szél.” Mi ezúttal nem a szelet hallgattuk meg, hanem például az idézett Bob Dylan-dalt, és még öt másikat, de megnéztünk 5+1 képzőművészeti alkotást is. Tettük ezt azért, mert az ENSZ határozata alapján szeptember 21-e a béke nemzetközi napja.

Toulouse-Lautrec a bordélyok, kabarék és szalonok botrányhőse volt

„Nem irgalmazok a szemölcsöknek” – írta Henri de Toulouse-Lautrec, és valóban: a valóságot, a mulatók fülledt világát örökítette meg, de valósága maga volt a varázslat. A posztimpresszionizmus mestere 125 éve, 1901 szeptemberében hunyt el.

A garabonciás és a szél – Megérkezett az Úgyfest tizedik epizódja

Másik János zenész, zeneszerző látogat Krizbóhoz, azaz Krizbai Gergely Barcsay-díjas képzőművészhez a Kultúrapont és a PKÜ Úgyfest-sorozata tizedik részében. Krizbo és vendége nemcsak izgalmas dolgokról beszélgetnek, de az elhangzottak illusztrációjául egy közös festmény is születik a Szentendrei Régi Művésztelepen.