A magyar költészet napját Magyarországon 1964 óta április 11-én, a modern magyar líra egyik legnagyobb alakja, József Attila születésnapján ünnepeljük. Az idei alkalom azért is különleges, mert 120 éve született a költő, továbbá, mert éppen 125 éve, április 11-én született Márai Sándor író, költő, a magyar próza egyik meghatározó mestere is, így a programok során kiemelt hangsúlyt kap az életművük.
Épületséta, periodikabemutató, tárlatvezetés
A PKÜ és az OSZK közös programsorozatán április 11-én délelőtt 9 és 13 óra között könyvtári épületséták várják az érdeklődőket. A minden egész órakor kezdődő séták résztvevői a Budavári Palota F épületének ötödik emeletén, a főlépcsőtől indulva ismerkedhetnek meg a palota és a könyvtár történetével, működésével, tájékoztatást kaphatnak a könyvtár gyűjteményeiről, feladatairól, illetve megtekinthetik az egyes épületszinteket és az olvasói tereket.
Ugyanezekben az időpontokban rendeznek periodikabemutatókat is, ahol a 19. és 20. században megjelent ifjúsági lapok ritkaságnak számító példányaival találkozhatnak a látogatók. Az intézmény munkatársai bemutatják a korszak különlegesebb kiadványait, köztük olyan korabeli folyóiratokat, amelyekben József Attila versei, illetve Márai Sándor írásai is megjelentek. A minden egész órakor kezdődő bemutatókhoz az ötödik emeleten, a könyvesbolt előtt gyülekezhetnek az érdeklődők.
Szintén minden egész órakor indul tárlatvezetés emblematikussá lett verseink között Himnusz, Szózat, Nemzeti dal címmel az ötödik emeleten a főlépcsőtől. Az OSZK kiállítása a Himnusz, a Szózat és a Nemzeti dal együttes bemutatására vállalkozik. Azokat a jelentősebb szempontokat veti fel és fontos állomásokat mutatja be, amelyek különböző módon, különböző jelentésekkel gazdagították e három költeményt, hozzájárulva ahhoz, hogy nemzeti szimbólumokká válhassanak. A tárlat a kéziratoktól a legfontosabb szövegkiadásokig, a megzenésítéseket és a fordításokat felemlítve követi végig a versek emblematikussá válásának folyamatát.
Rendhagyó irodalomóra, könyvbemutató, zenés olvasósarok
Reggel 9 órától két rendhagyó irodalomóra kezdődik. Az Északi olvasóban a Jövő? Az mi? címmel Bonczidai Éva, a Magyar Kultúra magazin főszerkesztője a jövőre vonatkozó kérdésekről beszélget a résztvevőkkel, de Jókai Mór döntésein és életén keresztül arról is beszél, hogyan gondolkodtak a 19. században a jövőről. Az V. emelet 516-os teremben Lipthay Endre „Rejtőző Petőfi” avagy Petőfi, az ember címmel a Petőfi-hagyaték dokumentumain keresztül nyújt bepillantást a költő eddig kevésbé ismert tevékenységeibe. A költő kéziratain, rajzain, műfordításain és levelein keresztül felvillannak életének emberközeli vonásai, hazafisága, alkotói sokszínűsége, humora, de baráti kapcsolataiba is bepillantást nyerhetünk.
Kortárs gyerekverseket és meséket gyűjt egybe a PKÜ kiadásában megjelent Apa olvas című gyerekkönyv, amelyet a kötet szerkesztője, Harmath Artemisz, illetve Molnár György gitáros, énekes, dalszerző mutat be 10 órától az V. emelet 516-os teremben, pódiumbeszélgetéssel, zenével, versekkel, meseolvasással.
Ugyanitt és ugyancsak Harmath Artemisszel – valamint Zorkóczy Zenóbiával – várja a látogatókat 11 órától a Zenés olvasósarok – Zénó, az elképesztő madárijesztő című program. A kreatív játékokkal, megzenésített versekkel fűszerezett interaktív előadás az útkeresés folyamatát járja körül, amely nemcsak a felnőttek ügye, hanem a gyerekeké is. A műsor bebizonyítja, hogy egy öreg madárijesztő is újrakezdheti az életét, találhat magának új és nemes célokat.
Rajzfilmvetítés, versmegzenésítő workshop
A felső tagozatos korosztályt 10 órától Jankovics Marcell Toldi című alkotása várja az OSZK fotótárában, ahol a vetítés után rajztesteket is láthatnak az érdeklődők.
A költészet mellett a zene is fontos szerepet kap az Északi olvasóban 11 órakor kezdődő versmegzenésítő workshopon a Póka Egon Művészeti Akadémia (PEMA) zenei oktatási programja, a Miskolci Egyetem, a Magyar Kultúráért Alapítvány és a PKÜ együttműködésében létrejött könnyűzenei alapszak hallgatóinak közreműködésével. A programban akusztikus minikoncert (többek között József Attila és Márai Sándor megzenésített verseivel), majd közös versmegzenésítő workshop várja az érdeklődőket.
Ezt követően, 12 órakor ugyanitt ismét rendhagyó irodalomóra kezdődik, ezúttal Juhász Anna irodalmárral, a PKÜ irodalomszakmai programjainak vezetőjével, aki Márai Sándorról és József Attiláról beszél majd a Nyugat folyóirat kontextusában.
A programok időrendben:
9.00–13.00 – Könyvtári épületséta, a Budavári Palota F épületének bemutatása
(Választható időpontok: 9.00–10.00; 10.00–11.00; 11.00–12.00; 12.00–13.00)
10.00–13.00 – Periodikabemutató: ismerkedés 19. és 20. századi folyóiratokkal
(Választható időpontok: 9.00–10.00; 10.00–11.00; 11.00–12.00; 12.00–13.00)
9.00–13.00 – Több mint vers – Himnusz, Szózat, Nemzeti dal – Tárlatvezetés emblematikussá lett verseink között
(Választható időpontok: 9.00–10.00; 10.00–11.00; 11.00–12.00; 12.00–13.00)
9.00–10.00 – Jövő? Az mi? – Rendhagyó irodalomóra Bonczidai Évával (Északi olvasó)
9.00–9.45 – „Rejtőző Petőfi”, avagy Petőfi, az ember – Rendhagyó irodalomóra Lipthay Endrével (V. emelet, 516-os terem)
10.00–10.45 – Apa olvas – Könyvbemutató Harmath Artemisszel (V. emelet, 516-os terem)
11.00–11.45 – Zenés olvasósarok: Zénó, az elképesztő madárijesztő (V. emelet, 516-os terem)
10.00–12.00 – Jankovics Marcell Toldi című rajzfilmjének vetítése (Fotótár)
11.00–11.45 – PEMA versmegzenésítő workshop (Északi olvasó)
12.00–12.45 – Rendhagyó irodalomóra Juhász Annával (Északi olvasó)
A rendezvénysorozatra a belépés ingyenes!