A kommunizmus áldozataira emlékeztek

Kultpol

 

(MTI) - Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke Marosvásárhelyen közölte: sajnálja, hogy Romániában még nem jelöltek ki emléknapot a kommunizmus áldozatainak. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke, európai parlamenti képviselő a December 21. Mártírváros Egyesület tagjaival együtt emlékezett a kommunizmus áldozataira - tudatta Tőkés László sajtóirodája.

 
Tőkés László beszédében kitért arra: a romániai emléknap hiánya azzal magyarázható, hogy a forradalmárok - vagyis az 1989-es romániai események résztvevői - nem tudtak megegyezni az ünnep dátumában.
 
Csöbör Katalin, a Fidesz miskolci országgyűlési képviselője pénteken az emléknap kapcsán közölte: addig kell harcolni, amíg a kommunizmusról ugyanolyan elítélő módon fognak beszélni mindenütt a világon, mint a másik diktatúráról, addig kell harcolni, amíg az Európai Parlamentből is ki lesznek tiltva a kommunista pártok, mert most még nincsenek. A politikus emlékeztetett arra, hogy jelenleg még több európai, magát demokratának valló országban engedélyezett a kommunista párt. Mint mondta, a 20. század két embertelen diktatúrája mind a mai napig meghatározza az emlékezetet, a családok és egyének életét.
 
A Pest megyei önkormányzat pénteki ülésén Szűcs Lajos (Fidesz-KDNP) elnök megemlékezett a kommunista diktatúrák áldozatairól a szombati emléknap kapcsán; szavait a képviselők egyperces néma felállása követte.
 
Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata szintén megemlékezést tartott a Katinyi mártírok parkjában. Az önkormányzat közleménye ismerteti, hogy a 2010-ben átadott park méltó helye a megemlékezésnek, amely során Bús Balázs (Fidesz-KDNP), a III. kerület polgármestere és Menczer Erzsébet országgyűlési képviselő a diktatúra idején áldozatokká vált névtelen hősök mellett ama 20 ezer lengyel tiszt előtt is fejet hajtott, akiket katinyi szovjetek mészároltak le a Szmolenszk melletti erdőben.
 
Bús Balázs (Fidesz-KDNP) polgármester ünnepi beszédében azt mondta: a II. világháborút követően a nürnbergi ítéletek, ha feltámadást nem is, de magasabb erkölcsiséget, morális megtisztulást hoztak a világnak. Hol marad a bűnösök felelősségre vonása, a bűnök megtorlása a kommunizmus bűnei után? - kérdezte.
 
Mindaddig nem lehet európai értékekről beszélni, amíg ezek a bűnök a szőnyeg alá vannak söpörve és az elkövetők a mai napig a közélet meghatározó alakjai. A morális válságból való kilábalás első lépése a felelősségre vonás, e nélkül nem is várható a nemzet felemelkedése - jelentette ki Bús Balázs.
 
Budafokon a Városház téri 1956-os emlékműnél tartottak megemlékezést. A résztvevőket Szabolcs Attila (Fidesz-KDNP) polgármester köszöntötte. Az áldozatokra Ujváry Gábor történész, a Kodolányi János Főiskola tudományos rektorhelyettese emlékezett.
 
Szombaton is számos megemlékezés lesz. A Terror Háza Múzeum több programot is szervez, a rendezvények egyikén beszédet mond Hende Csaba honvédelmi miniszter, Schmidt Mária, az intézmény főigazgatója és Balás-Piri László, a múzeumot fenntartó Kelet-és Közép-Európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány kuratóriumának elnöke.
 
Kovács Zoltán, kormányzati kommunikációért felelős államtitkár az intézményben rendhagyó tárlatvezetést tart külföldi újságíróknak. Az Andrássy út 60. szám alatti, egykor a kommunista erőszakszervezet, az Államvédelmi Hatóság székhelyéül szolgáló épület előtt 10-től 18 óráig lehet mécseseket gyújtani. A múzeumba egész nap ingyenes a belépés.
 
Szászfalvi László, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára a Parma fidei - Hit pajzsa díj átadási ünnepségén mond beszédet Budapesten. A kitüntetést Mádl Dalma, Mádl Ferenc volt köztársasági elnök özvegye adja át.
 
Latorcai Csaba, a KIM helyettes államtitkára a "Gulágokban elpusztultak emlékének megörökítésére Alapítvány" megemlékezésén mond beszédet a fővárosban.
 
Esztergomban, a Fidelitas megemlékezésén többek között Fodor Lajos, a Honvédelmi Minisztérium közigazgatási államtitkára mond beszédet. A Fidelitas veszprémi csoportjának megemlékezésén pedig Rétvári Bence, a KIM parlamenti államtitkára és Mihalovics Péter miniszteri biztos szól az egybegyűltekhez.
 
Hódmezővásárhelyen Lázár János polgármester, a Fidesz frakcióvezetője, Hajdúnánáson pedig Gulyás Gergely, a Fidesz országgyűlési képviselője beszél majd a megemlékezők előtt. Kaposváron, a Somogy megyei önkormányzat emlékülésén Wittner Mária fideszes országgyűlési képviselő szólal fel. Pécsett egy általános iskola felveszi a kommunizmusban meghurcolt kisgazda főtitkár, Kovács Béla nevét. Ezen az ünnepségen beszédet mond Páva Zsolt, Pécs fideszes polgármestere, valamint Horváth János, a parlament korelnöke. Szombathelyen a Jobbik, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom és a Vas Vármegye Szövetség közös megemlékezést tart. A kommunizmus áldozatainak emléknapja alkalmából számos további településen tartanak megemlékezéseket, így például Sopronban, Kecskeméten, Hatvanban, Keszthelyen, Hévízen, Hernádszentandráson és Salgótarjánban is.
 
Az Országgyűlés döntése alapján 2000 óta tartják február 25-én a kommunizmus áldozatainak emléknapját. 1947-ben ezen a napon tartóztatták le jogellenesen, majd hurcolták el a Szovjetunióba a Független Kisgazdapárt akkori főtitkárát, Kovács Bélát.
 
A kommunizmus áldozatairól először 2001. február 25-én emlékeztek meg az Országgyűlésben és az ország középiskoláiban. Azóta is minden évben sor kerül az emlékünnepségekre, emlékeztetőként és figyelmeztetőként a korszak történéseire és a tanulságok levonására.