Vár Gyulán a vár

Zene

(foto: Bagyinszki Zoltán)" width="0201" class="fidelio_kep" />

A gyulai vár (foto: Bagyinszki Zoltán)

Kezdjük talán a bemutatókkal, melyek közül kettő prózai színházi, kettő pedig zenés színházi produkció. Július 5-én mutatják be Tompa Gábor rendezésében Shakespeare: III. Richárd című drámáját, amely a Gyulai Várszínház és a Kolozsvári Állami Magyar Színház közös premierje lesz. Az előadás négyszer lesz látható július 8-ig.

A második bemutatóra július 17-én kerül sor, amikoris a Gyulán született Erkel Ferenc Bánk bánját, és annak igen ritkán játszott, eredeti, még át nem dolgozott változatát hallhatjuk. A darabnak, amely a Gyulai Várszínház és a debreceni Csokonai Színház premierjeként lesz látható, Vidnyánszky Attila a rendezője. Kiss B. Attila, az előadás főszereplője így nyilatkozott: ,,Amikor '93-ban énekeltem itt Bánk bán szerepét, egész életre szóló benyomást szereztem: azóta számomra ennek az operának a díszlete mindig is a gyulai várbelső lesz. Túl vagyunk a próbafolyamat első szakaszán, a másodikra július elején kerül sor Debrecenben. Az új Vidnyánszky rendezés hasonló a Nemzeti Színházban játszott Bánk bánhoz, legalábbis ami a mozgásrendszert, a díszleteket és a jelmezeket illeti. Ami kihívás az énekesek számára, hogy ne vesszünk el Attila mozgással kombinált, ,,gondolatkihangosító" rendszerében az éneklés rovására. A mű eredetileg német librettóra készült, így a tószínpadbeli bemutatón is németül zajlik majd az előadás. A produkció később Budapesten is látható lesz majd a Margit szigeten, a Budapesti Nyári Fesztivál keretében."

Horgas Eszter

A harmadik bemutató egy 2001-ben indult együttműködés következő állomása. Ekkor kezdett kialakulni ugyanis az a művészcsoport, amely irodalmi ihletettségű műveket ad elő a varázslatos hangulatú Ladics-ház udvarán. A művészek már jó néhány sikeres bemutatót készítettek Gyulán Simonyi Imre, Márai Sándor, Hamvas Béla műveiből. Az idei Mátyás-évhez kapcsolódva egy új darab megírására kérték fel Papp Zoltán író-színészt, aki Mátyás király életének legfontosabb mozzanatait, szerelmeit, emberi konfliktusait, uralkodói sikereit írta meg verses drámában. Mátyás király királysága címmel történelmi dráma született hatodfeles jambus verseléssel megírva, amelynek ősbemutatójára július 27-én kerül sor. A darab három szereplős: Papp János alakítja majd Mátyás királyt, Papp Zoltán annak bolondját, Horgas Eszter pedig három nőalakot (Beatrix, Borbála, Katalin) jelenít meg a hangokon keresztül. ,,Nagyon szeretek Gyulán dolgozni, mert egészen rendkívüli, ami itt történik. A mostani premieren belső állapotokból születő hangokon, a mozgáson és a színpadi jelenléten keresztül kell három egészen különböző nőalakot megjelenítenem. A darabban elhangzó zenéket magam komponálom: a három alaknak három különböző zenei motívuma lesz, amit attól függően variálok majd, hogy mi történik az adott jelentben. Számos Gyulán bemutatott produkcióban részt vettem már, de számomra ez a legizgalmasabb az eddigi bemutatók sorában." - nyilatkozta a fuvolaművész.

Bánsági Ildikó

A negyedik bemutatóra július 29-én kerül sor a gyulai vár színpadán, amelyet ezután még kétszer játszanak. Hunyady Sándor: Júliusi éjszaka című vígjátéka a múlt század harmincas éveinek sikerdarabja volt. A budapesti Új Színházzal közös produkcióban valósul meg a bemutató, amelyet Bezerédi Zoltán állít színpadra. A darab főbb szerepeiben Bánsági Ildikót, Takács Katalint, Botos Évát, Vass Györgyöt láthatják.

Fesztivál a fesztiválban az idén negyedik alkalommal megrendezett Shakespeare Fesztivál, ahova idén is a legrangosabb magyar és külföldi előadásokat hozták el. Június 30. és július 12. között látható lesz többek között a Krétakör Színház hamlet.ws produkciója Schilling Árpád rendezésében, a Szabadkai Népszínház Magyar Társulat Shakespeare: Vízkereszt, vagy bánom is én című produkciója, és itt lesz E. Nekrošius Meno Fortas színháza Litvániából. Silviu Purčarete világhírű román rendező a Craiovai Nemzeti Színházban az idén február végén bemutatott Shakespeare: Szeget szeggel produkcióval lesz jelen a gyulai fesztiválon, és láthatjuk a londoni Shakespeare's Globe Theatre társulatát is. Japánból érkezik a Téli rege produkció, amely a japán hagyományos no-színház elemeit, kosztümjeit használva mutatja be Shakespeare varázslatos darabját. Niigata-Cityből érkező Ryutopia Noh Theater több mint tíz éve Shakespeare műveit tűzi műsorára, amellyel egy csak rájuk jellemző stílust alakítottak ki az angol és a japán színjátszás szerencsés ötvözetével. Vendégjátékként láthatják majd Madách Imre: Az ember tragédiája című művét a Beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház előadásában.

A kísérő programokban látható lesz a Szabadkai Gyermekszínház Shakespeare: Hamlet című bábelőadása, eljön Gyulára a L'art pour l'art Társulat is. Az idei Budapest Fringe fesztivál egyik különdíjas csapata volt a budapesti középiskolás Berze csoport, akik Allison Williams: Mmmbeth című komédiáját Gyulán is bemutatják. A fesztivál megnyitón a Langaléta Garabonciások utcaszínház lép fel a vár előtt. Látványosnak ígérkezik az éjszakai Reneszánsz tűzvarázs, a Magma Team Tűzforgatók műsora is. Ezen kívül lesznek filmvetítések, Shakespeare korát megidéző zenei koncert (Simply English), szakmai konferencia a shakespeare-i térről és két gyulai étteremben Shakespeare konyhája címmel reneszánsz ételeket lehet kóstolni. A fesztivál idején nyílik meg a Shakespeare a plakátokon című plakátkiállítás.

Fekete-Kovács Kornél

Július 19-én rendezik meg a XVII. Gyulai Vár Jazz Fesztivált, ahol a Grammy-díjas The Yellowjackets együttes is fellép. A vendégművészük Mike Stern amerikai gitáros lesz, aki Miles Davis egykori gitárosa volt és a jazz-rock gitározás egyik meghatározó alakja. A magyar jazz életet két kiváló zenekar képviseli. A Fekete-Kovács Kornél Kvintettben a trombitás mellett többek között olyan neves zenészek játszanak, mint Oláh Kálmán és Hárs Viktor. A Borbély Műhely Borbély Mihály együttese, akik pár éve elnyerték az év jazz együttese címet. A népzenei alapokra épülő jazz zene egyedi színt képvisel a magyar jazz palettán. A negyedik fellépő a helyi Gyulai Big Band már jó néhány elismerést szerzett itthon és külföldön is.

Július 20-án rendezik a III. Vár Blues Fesztivált, 22-én pedig Dés-Geszti-Békés: A dzsungel könyve lesz látható Varga Éva rendezésében. Augusztus 2-án és 3-án a Drakula című musicallel kedveskednek a műfaj szerelmeseinek Venyige Sándor rendezésében. A Népzenei és világzenei fesztiválra augusztus 5-én kerül sor a várszínpadon. Az első fellépő Franciaországból érkezik: Michel Montanaro, a világhírű provence-i trubadúrnak is hívott zenész sok hangszeren játszik, Gyulán most szólóban lép fel. A gyulai kötődésű népszerű zenész, Halmos Béla hegedűs az Üsztürü együttessel fog hagyományos erdélyi muzsikát játszani. A magyar koncertélet egyik meglepetése volt az elmúlt években a három kiváló népdalénekes alkotta együttes. Bognár Szilvia - Herczku Ágnes - Szalóki Ági és a kísérő zenekar méltán váltott ki hatalmas sikert a hallgatók és a kritika körében. A Kerekes Band is a fellépők között szerepel, hiszen azon kevesek köré tartozik, akiket világzenei kategóriában nemzetközi szinten is jegyeznek. Az összművészeti fesztivál zárásaként Kálmán Imre: Marica grófnő című operettjét augusztus 8-9-én játsszák neves operett művészek Hídvégi Miklós rendező-producer irányításával a tószínpadon.

Hat héten keresztül igazi program kavalkáddal jelentkezik tehát a Gyulai Várszínház, hogy az új és régi produkciókon keresztül mutatkozhasson be a magyar közönségnek a hazai és a külföldi színházi, valamint a zenei élet színe-java.