Azott_hajaban_eorifoto-6565.jpg

Koncertszínházi előadás Radnóti Miklós emlékére a Nemzeti Színházban

Radnóti Miklós és Gyarmati Fanni belső világa elevenedik meg Vecsei H. Miklós, valamint a zenészek és képzőművészek alkotta QJÚB társulat Ázott hajában hét halott bogár ragyog című koncertszínházi előadásában, amelyet március 16-án tekinthetnek meg az érdeklődők a Nemzeti Színházban.

Idén novemberben lesz nyolcvan éve, hogy Radnóti Miklóst az abdai tömegsírba fektették több tucat társával együtt. Halálának körülményei, életének utolsó évei és Gyarmati Fannival való kapcsolata, melyhez Gyarmati Fanni 102 éves koráig hűséges maradt, mind olyan motívumai a magyar történelemnek – és ezen belül persze a magyar irodalomtörténetnek is –, amelyekről fontos, hogy beszéljünk, és fontos, hogy ne csak beszéljünk, de amennyire tudjuk, tisztázzuk a még tisztázatlan pillanatokat és viszonyokat.

A harmadik éve működő, fiatal zenészekből és képzőművészekből álló társulás, a QJÚB a Nemzeti Színházzal együttműködésben próbál reflektálni ezekre az évtizedekre Radnóti Miklós és Gyarmati Fanni életeseményein, egy világháborúk árnyékában születő életmű, valamint a krisztusi kereszt szabadságát és terhét tudatosan és tudat alatt is kereső fiatal magyar művész történetén keresztül.

Vecsei H. Miklós és a QJÚB: Ázott hajában hét halott bogár ragyog – 2025. március 16. 17 óra, Nemzeti Színház. További információk a színház honlapján.

Ez is érdekelheti

Tágra zárt szemekkel nézhetjük a Ragyogást a Művész moziban

Stanley Kubrick filmtörténeti klasszikusaiból rendeznek vetítéssorozatot a Művész moziban március 28. és április 25. között. A programsorozatban többek között a Mechanikus narancs, a Ragyogás és a Tágra zárt szemek című Kubrick-filmeket tekinthetik meg az érdeklődők.

Cseri Hanna és Hegedűs Józsi is fellép a Dalköltőkkel a Várkert Bazárban

Idén ismét lesz Dalköltők koncert, ahol ezúttal új előadókkal is megismerkedhetnek az érdeklődők. A Kortárs dalköltők legnagyobbjai című rendezvénynek március 14-én a Várkert Bazár ad otthont, ahol Balla Gergellyel, Cseri Hannával, Hegedűs Józsival, Kollár-Klemencz Lászlóval és Másik Jánossal találkozhat a közönség.

Karafiáth Orsolyával és Varró Dániellel indul a Centrál Színház költészeti sorozata

Március 24-én költészeti sorozatot indít a Centrál Színház. Minden hónapban egy közkedvelt magyar költő lesz az est vendége. Az első két alkalommal Karafiáth Orsolya és Varró Dániel a meghívottak. Az este moderátora Nyáry Krisztián, a játékmester Papp János. A Lehet egy költővel több? sorozattal havonta egyszer várják a nézőket.