0108028d-e1e3-4012-a5b1-b20077a0075a.jpg

Koncerttel ünnepli születésnapját a nyolcvanéves Kőszegi Imre

December 6-án lesz nyolcvanéves a dobos Kőszegi Imre, a hazai jazzélet kiemelkedő alakja. A Liszt-díjas zenész aznap este az Óbudai Társaskörben ünnepel: saját formációjával, a Kőszegi Rhythm & Brass quintettel lép színpadra.

A megújult formációban az ünnepelt dobos, Kőszegi Imre mellett Bacsó Kristóf és Molnár Sándor szaxofonos, Juhász Gábor gitáros és Orbán György nagybőgős játszik.

„Sok mindent jelent a nyolcvan. Sajnos azt is, hogy akikkel évtizedekig játszottam, majdnem mind meghaltak már. Pege Aladár, Tomsits Rudolf, Babos Gyula és még sorolhatnám a veszteségeket. Ami viszont öröm, hogy megtaláltam utánuk a zenei partnereimet, akikkel jól tudok muzsikálni. Mindig szívesen dolgoztam fiatalokkal, szinte hihetetlen, hogy Dés és Dresch is ez a kategória volt nemrég. A jazzben az a szép, hogy keressük, szeretjük egymást, patronáljuk a fiatalokat – mi is így tanultunk” – nyilatkozta Kőszegi Imre.

A kiváló dobos több évtizedes pályafutása során fellépett Európa és Magyarország legjelentősebb színpadain, fesztiváljain és klubjaiban, emellett több mint százötven lemezfelvételen működött közre. Szinte valamennyi ismert hazai jazz-zenésszel és számos világsztárral játszott együtt, köztük volt Lakatos Ablakos Dezső, Balogh Csibe Jenő, Vukán György, Frank Zappa, Teddy Wilson, Kenny Wheeler, Art Farmer, Frank Foster, Charlie Mariano, Steve Grossman, Gary Bartz vagy Michael Patches Stewart.

A Kőszegi 80 című születésnapi koncerten fellépő, négy éve alakult Kőszegi Rhythm & Brass minden tagja az élvonalhoz tartozik a maga hangszerén, számos fesztiválon játszottak, és sok koncertet adtak együtt.

 „A zene az első. A kort nem érzem, idén egy koncerten másfél órán át doboltam szünet nélkül, hét összeállítással a triótól a big bandig, és meg sem kottyant. Ha játszom, úgy érzem magam, mintha húszéves lennék” – fogalmazott a dobos.

Kőszegi Imre az első olyan generációhoz tartozik Magyarországon, amely a modern jazzt önálló műfajként közelíthette meg. Játékára a bebop és a free jazz gyakorolta a legnagyobb hatást. 1992-től több mint másfél évtizeden át tanított a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen, 2002-től 2008-ig a Magyar Jazz Szövetség elnöke volt.

Művészi munkásságát számos elismeréssel jutalmazták, a Liszt-díj mellett többek között eMeRTon-, Gramofon- és Artisjus-díj birtokosa, 2003-ban a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjével tüntették ki.

Ez is érdekelheti

16 éves szaxofonossal játszik a 80 éves Kőszegi Imre

Évtizedek óta világhírű és még a pályájuk elején járó zenészek lépnek együtt színpadra a Szakcsi Jazz Egyesület A magyar jazz generációi című eseményén. Október 26-án 14 fiatal tehetség ad koncertet az egyesület 24 alapító tagja közül 9 ismert jazzművésszel. A 16 éves szaxofonos, Balogh Máté például a legendás jazzdobossal, az idén 80 esztendős Kőszegi Imrével muzsikálhat a BMC nagytermében.

Újabb koncert igazolja a koreai–magyar jazzrokonságot

Országhatárokat nem ismerő repertoárral készülnek a szervezők november 18-án a Budapest Music Centerben, ahol Chin Sooyoung koreai jazz-zongorista ad ingyenes koncertet elismert magyar művészekkel. Chin Sooyoung, aki idén és jövőre is rezidens művészként tevékenykedik a budapesti Koreai Kulturális Központban, Cseke Gáborral (zongora), Csízi Lászlóval (dob), Ávéd Jánossal (szaxofon) és Barcza-Horváth Józseffel (basszusgitár) lép fel.

Adventi hangversenyre várja a közönséget a Fesztivál Akadémia Budapest

Tizedik jubileuma alkalmából adventi hangversenyre várja a közönséget a Fesztivál Akadémia Budapest (FAB) december 11-én Budapesten, a Zeneakadémián.

Tízezrek után kétszáz ember előtt lép fel Charlie a barátja kedvéért

Nagyszabású Aréna-koncertje után Roby Lakatossal lép színpadra Charlie. A világhírű hegedűművész a Gypsy Jazz Band formációval koncertezik november 16-án az Óbudai Társaskörben.