(MTI) A Holokauszt Emlékközpont, a Külügyminisztérium és a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium azért szervezte a tanácskozást, hogy felidézzék azoknak a helytállását, akik 1938 és 1945 tavasza között Magyarország akkori területén nemet mondtak a történelmi együttélés felrúgására, a nemzet erkölcsi hagyományainak megsértésére, ellenszegültek az akkori törvények által lehetővé tett kirekesztési intézkedéseknek, a jogfosztásnak, az embertelenségnek és az üldöztetésnek.
Németh Zsolt, a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára a Páva utcai Holokauszt Emlékközpontban rendezett konferenciát megnyitva azt mondta, az embermentők tudatos döntést hoztak "az élet, mások élete mellett", még ha ez sokszor a saját életük elleni döntést jelentette is. "A náci rezsim sötétsége közepette" mertek nemet mondani, az embermentők ma is példaként szolgálnak ? hangsúlyozta. Mint mondta, azért szervezték május 15-re a konferenciát, mert 1944-ben ezen a napon kezdődtek el a tömeges deportálások Magyarországról, és 1942-ben ezen a napon gróf Esterházy János a pozsonyi parlamentben egyedüliként szavazott nemmel a szlovákiai zsidók deportálásáról előterjesztett jogszabályra.
Ilan Mor budapesti izraeli nagykövet arról beszélt, hogy a holokauszt idején "az emberiség a legrosszabb arcát mutatta". Az egykori svéd diplomatáról, Raoul Wallenbergről szólva azt mondta, vezető szerepet játszott a zsidók segítésében, szimbólumává vált az embermentésnek. Az 1912. augusztus 4-én született Raoul Wallenberg 1944-ben a budapesti svéd nagykövetség titkáraként több ezer, egyes források szerint 20 ezer ember életét mentette meg közvetlenül, azzal, hogy svéd úti okmányokkal látta el vagy védett házakba menekítette őket.
Christian Mühlethaler budapesti svájci nagykövet hangsúlyozta, az embermentők a saját életüket veszélyeztetve az embertelenség ellen emeltek szót. Karin Olofsdotter budapesti svéd nagykövet kiemelte, hogy a nemzetközi jog ma már rendelkezik az emberi jogokról, de még mindig kivégeznek embereket vallási vagy etnikai hovatartozásuk miatt. Raoul Wallenberg példaértékűen tett tanúbizonyságot a bátorságról ? hangoztatta.
Szita Szabolcs, a Holokauszt Emlékközpont ügyvezető igazgatója kiemelte: a valós nemzeti önértékeléshez elengedhetetlen, hogy az embermentőkről a jövő nemzedékei sokkal több információt kapjanak.
Bogárdi Szabó István, a Dunamelléki Református Egyházkerület püspöke arról beszélt, hogy a holokauszt "a XX. század felfoghatatlan tragédiája". Azt mondta, "büszkék vagyunk azokra a keresztényekre", akik a holokauszt idején életük kockáztatásával, sokszor a mártíriumot vállalva mentették honfitársaikat.
Németh Zsolt felszólalásában Esterházy János tevékenységére is kitért. Hangsúlyozta: abszurd, hogy van olyan ország az EU-ban, ahol "az egyik kiemelkedő erkölcsi példát" még mindig háborús bűnösként tartják számon. Esterházy életét történelmi vizsgálat tárgyává kell tenni, és a zsidók üldözése elleni "következetes erkölcsi kiállásáért" rehabilitálni kell ? jelentette ki.
L. Simon László, az Országgyűlés Kulturális és Sajtóbizottságának elnöke szerint a magyaroknak és a szlovákoknak képesnek kell lenniük feldolgozni a történelmüket, "együtt kell tudnunk élni a múltunkkal, a problémáinkkal, a magyaroknak és a szlovákoknak békésen kell együtt élniük a Kárpát-medencében".
Esterházy János megítélésével kapcsolatban kiemelte, az egykori politikust "rehabilitálni kell, és van miért rehabilitálni", mert az ellene felhozott vádak nem igazak. Esterházy mindig elutasította a nemzetiszocializmus létjogosultságát, egyedül ő nem szavazta meg a szlovákiai zsidóság deportálásáról szóló törvényt ? mondta Molnár Imre történész, a Külügyminisztérium munkatársa. Hangsúlyozta, a politikus ? keresztény értékekre hivatkozva ? lelkiismereti alapon hozta meg döntését, és a magyar közösség vezetőjeként utasította el a jogszabályt.
Simon Attila történész, a révkomáromi Selye János Egyetem oktatója szerint amikor Esterházy Jánost háborús bűnösként halálra ítélték, az egész magyar közösséget ítélték halálra, sorsában kézzelfoghatóvá vált, hogy Csehszlovákia a magyarokkal szemben a kollektív bűnösség elvét gyakorolta.
Martina Fiamova történész, a szlovák Nemzeti Emlékezet Intézet munkatársa arra hívta fel a figyelmet, hogy Esterházy János több alkalommal támogatta a szlovák kormány zsidóellenes határozatait, például 1940 októberében, továbbá 1942-ben azt a törvényt is, amely megtiltotta, hogy nem zsidó gyermekeket zsidó emberek adoptálhassanak ? tette hozzá. Utalt arra, hogy Esterházy János, bár nem támogatta a szlovák zsidóság deportálását a szlovák parlamentben, de nem az egyetlen volt, aki nem szavazta meg, ugyanis többen elhagyták a szavazáskor a szlovák törvényhozás termét.
Hóvári János, a Külügyminisztérium helyettes államtitkára zárszavában rámutatott: a tárca sok programot indított a Wallenberg-emlékév keretében, ez a konferencia is ennek a része, Esterházy János életének megismerésére pedig áldozni kell, hogy a megkezdett munkát tovább folytathassák a történészek, mert "tanulnunk kell azokból a borzalmakból, amelyek a világban végbementek".
