Kőnig Frigyes pandémia idején született sorozata a Pelikán Galériában

B. A. harmincnyolcszor, Kőnig egyszer. Ez a mottója a székesfehérvári Pelikán Galéria A B Pictures című kiállításának, amelyen Kőnig Frigyes legújabb sorozata, a pandémia idején született művek szerepelnek. Igen szokatlanul hat, hogy mind a 22 festmény témája ugyanaz: a nő, a kedves, a múzsa az, aki minden kompozíción feltűnik, olykor többször is. A tereket bejárva egyre inkább úgy érezzük magunkat, mint egy templomban. A falakat beborítják az „istennő” különféle képmásai, akihez imádkozni, akit imádni lehet. Aki ott van minden pillanatban. Aki maga a jelenlét, és az életet jelenti abban az időszakban, amikor a négy fal szűkössége nyomasztja az embert. Ez a festményciklus tulajdonképpen szerelmi vallomás.

Óda a kedveshez, aki ebben a vészterhes, bizonytalan, széthulló időszakban az állandóságot, a stabilitást jelenti. Mint Juhász Gyula írja: 

„Mert benne élsz te minden félrecsúszott / Nyakkendőmben és elvétett szavamban / És minden eltévesztett köszönésben / És minden összetépett levelemben / És egész elhibázott életemben / Élsz és uralkodol örökkön, Amen.”

A realisztikus igénnyel megfestett női alak mögött olykor valóságos terek jelennek meg, míg máskor vizionárius látványok konstruálják a kompozíciót. Ezek a valóság elemeiből építkező, mégis szürreálisba hajló tájak vagy enteriőrök olyan érzetet keltenek, mintha az alkotó érzelmeinek kivetülései lennének. Mintha a kedves jelenléte átformálná a tereket, mintha a múzsa iránt érzett szeretet új megjelenést és minőséget kölcsönözne nekik. Életre kel, érzelmekkel telítődik az a környezet, amelyben ott van a Nő. Ezeken a képeken valami olyasmi történik, mint amiről a Tétova ódában olvasunk: 

„a tárgyak összenéznek / s téged dicsérnek, zeng egy fél cukordarab / az asztalon és csöppje hull a méznek / s mint színarany golyó ragyog a teritőn, / s magától csendül egy üres vizespohár. / Boldog, mert véled él. S talán lesz még időm, / hogy elmondjam milyen, mikor jöttödre vár.”

Nemcsak látomásos terek jelennek meg, hanem olykor nagyon konkrét és valóságos helyek is láthatók a szobabelsőktől a vonatfülkéken át a kertrészletekig.

Kőnig már az 1970-es évek végétől foglalkozik tértanulmányokkal, ez az érdeklődése ebben a ciklusban is visszaköszön.

Nagyon izgalmas például az a munkája, amelyen a kedves egy lépcsőház fordulójában jelenik meg kétszer: felfelé haladva és lefelé lépdelve. A kép a párhuzamos és merőleges vonalaknak köszönhetően elképesztően mozgalmas, az éles szögekben záródó vonalak konstruktivista hatásúak, és izgalmasan ellenpontozzák az előtérben látható figura plasztikusságát.

Egy másik festményen a női alak aprólékos műgonddal szőtt szőnyegen könyököl. A háttérben az őt ábrázoló egyik kép is feltűnik. A gazdagon díszített, szemenkénti pontossággal megfestett szőnyeg vibrálóvá teszi a kompozíciót. A szokatlan képkivágat, az enyhén lejtő vonalak transzcendens szférába emelik a látványt. 

Egy további festményen kikötő részlete tűnik fel: a móló szélét, néhány kötelet, egy hajó orrát látjuk. Mindannyiunknak vannak konkrét emlékei ilyen és ehhez hasonló terekről. Ám a képet síkszerűvé teszi és eltávolítja a valóságtól az élénk alapszínek (kék és sárga) egymáshoz rendelése és az átló, amely kettészeli.

Néhány képen erősen plaszticizált térbeli idomok konstruálják a hátteret.

Az egyiken különféle magasságú hengerek jelennek meg látszólag esetleges elrendezésben, homogén kék háttér előtt. Összjátékuk igen érdekes, mivel játékra hívják a nézői tekintetet. A háttér homogenitása miatt nagyon síkszerűnek érezzük ezt a teret, a térbeli formák azonban egyfajta térérzetet keltenek bennünk. 

Hasonlóan izgalmas plasztikai vonatkozásai vannak annak a kompozíciónak, amelyet monokróm idomok, valamint egy drapéria konstruál. A háttérben négyszög alakú formában látjuk a női alakot. És itt újabb izgalmas játék következik: a négyszöget egyszerre érzékeljük festményként és ablakként, amin kitekintve derengő táj és a múzsa tűnik fel. 

Kőnig a ciklus több képén kijátssza ezt a helyzetet, megzavarva az észlelést. Ez legtöbbször ott működik jól, ahol a női alak többször is feltűnik.

Egyszer mint valóságos személy, máskor pedig mint festmény. Egy művön belül olykor négyszer is megjelenik. Az egyes alakok egy mozgásfolyam különböző állomásait jelentik, a mű erősen narratívvá válik tőlük. E típus legizgalmasabb munkája az, amelyen homogén kék háttér előtt négyszer jelenik meg a női karakter. Minden esetben csak a fejét és a kézmozdulatait látjuk. A négy fej és a négy kézpár mozgássorrá áll össze, a fejek felett megjelenő repülő madarak pedig szimbolikusan gazdagítják a kompozíciót.

A sorozat két legizgalmasabb munkája az, amelyeken hullámos, íves vonalakból álló, erősen stilizált terek és alakok jelennek meg.

A ciklus legkorábbi darabján megjelenő formák drapériával betekert, szakrális alakoknak tűnnek, ám kicsavart testhelyzetük, amorf mivoltuk miatt egészen groteszknek hatnak. A geometrikus formákká absztrahált tér, amiben állnak, kozmikus dimenzióval gazdagodik. Hasonlóan a mellette szereplő képhez, amelynek formái űrhajókat idéznek.

Ha a ciklust a női alak felől közelítjük, akkor tekinthetjük a sorozatot karanténnaplónak. Egy nő mindennapjaiba tekinthetünk be, aki különféle tevékenységekkel igyekszik átvészelni a bezártság időszakát, az érzelmei pedig a környezetére vetülnek. Ha így nézzük, akkor a kiállítás tereiben az ő képzelete, víziói, gondolatai, emóciói öltenek testet.

Kőnig Frigyes A B Pictures című kiállítása a székesfehérvári Pelikán Galériában február 25-ig látogatható.

Fotók: Kultúra.hu/Markovics Z. Kristóf