A Fiatal Írók Szövetsége január 13-án tartotta meg tisztújító közgyűlését. Ennek értelmében a következő, 2023–2025 közötti időszakban Konkoly Dániel irodalomtörténész, szerkesztő és Pataki Viktor irodalomtörténész, szerkesztő, korábbi társelnök vezetik – továbbra is társelnöki rendszerben – a szervezetet.

A leköszönő elnökségi tagok – Antal Nikolett korábbi társelnök, Tóth-Czifra Júlia, Bán-Horváth Veronika, Korpa Tamás, Zelei Dávid – feladatainak ellátását olyan jelöltek vállalták magukra, akik korábban is aktív szerepet vállaltak az irodalmi életben általában és a FISZ életében. A szövetség történetében mindig kiemelt figyelmet szenteltek a felelősségteljes utánpótlás-nevelésnek. A korábbihoz hasonlóan az új elnökség is hangsúlyos szerepet szánt ennek, ezáltal pedig a FISZ negyed évszázados hagyománya megőrzésének, továbbadásának.

Az új elnökség elsődleges feladatai közé tartozik a sokoldalú, befogadó közeg fenntartása, a független és nyitott szemlélet átörökítése, a szakmai alázat és elkötelezettség megerősítése, átadása, továbbá az új perspektívák általi felfrissítése. Pataki Viktor társelnök elmondta: „Az a jó, ha a FISZ-t elsősorban hagyománytisztelet és folytonos megújulás kettőssége jellemzi. Ami a szervezet szépirodalmi, tudományos és összművészeti tevékenységét összeköti, az mindenekelőtt a szakmai minőséget képviselő közösség működése – ebből sosem lehet engedni.”

Górász Péter irodalmár, könyvtáros tovább folytatja elnökségi munkáját, az új elnökség további tagjai Gondos Mária Magdolna szerkesztő, költő, Kiss A. Kriszta irodalomtörténész, kulturális rendezvényszervező, Pinczési Botond szerkesztő, kritikus és Szirák Sára kommunikációs szakember, szerkesztő lesznek.

A FISZ az elmúlt három évben 50 taggal bővült, több mint 30 kötetet adott ki, és a pandémia ellenére szépirodalmi és irodalomtudományos rendezvényeivel vidéken és határon túl egyaránt jelen volt.

Fotó: FISZ