FISZ

Konkoly Dániel és Pataki Viktor a Fiatal Írók Szövetségének új társelnökei

A Fiatal Írók Szövetsége január 13-án tartotta meg tisztújító közgyűlését. Ennek értelmében a következő, 2023–2025 közötti időszakban Konkoly Dániel irodalomtörténész, szerkesztő és Pataki Viktor irodalomtörténész, szerkesztő, korábbi társelnök vezetik – továbbra is társelnöki rendszerben – a szervezetet.

Tóbiás Krisztián kapja idén a Csáth Géza-díjat

A Fiatal Írók Szövetsége (FISZ) hetedjére adja át a kitüntetést,a PesText részeként negyedik alkalommal. A Csáth Géza-díj a szövetség 2016-ban, kizárólag adományokból alapított irodalmi díja, melynek kuratóriumát a FISZ-tábor nulladik napjának mindenkori résztvevői alkotják.

Nem délibáb! – Az Alföldről szervez konferenciát a FISZ

Az Alföldről mint irodalmi témáról tart konferenciát a Fiatal Írók Szövetsége március 4-én és 5-én Vámospércsen.

A FISZ nyugalomra int

A Fiatal Írók Szövetsége közleményben állt ki a Térey-ösztöndíj fontossága mellett.

Antal Nikolett és Pataki Viktor a Fiatal Írók Szövetségének új társelnökei

A 2020-2022 közötti időszakban a szervezet elnökségi tagjai Górász Péter, Bán-Horváth Veronika, Korpa Tamás, Tóth-Czifra Júlia és Zelei Dávid lesznek.

Januárban indul a második Startfeszt

A programok 10-én kezdődnek.

Terék Anna kapja az idei Csáth Géza-díjat

A Fiatal Írók Szövetsége (FISZ) a PesTexten tartja a díjátadót a Petőfi Irodalmi Múzeumban pénteken.

Túlmisztifikáljuk a tehetséget

A könyvszakma forráshiányának köszönhetően elsőkötetes szépirodalmi szerzőkkel csak kevés kiadó foglalkozik. Csutak Gabi Csendélet sárkánnyal című kötete az őszi könyvvásárra jelent meg. A szürreális, groteszk világ a diktatúra és a rendszerváltás utáni időszak színeit, emlékeit idézi fel, gyerekszemmel. A szerzőt a pályakezdésről faggattuk.