A rendezvényen elsőként a What about modern literature? – In memoriam Kányádi műfordító workshopjának résztvevői olvasnak fel fiatal magyar szerzőktől és Kányádi Sándor alkotásaiból, majd Fenyvesi Ottó író, képzőművész kérdezi Zoran Gashit, a macedóniai születésű, albán származású, Szerbiában élő költőt, performert, képzőművészt. Zoran Gashi Újvidéken élő, sokoldalú alkotó az 1980-as években aktív kapcsolatot ápolt a legendás Új Symposion folyóirat szerzőivel, ebből az időszakból származik a Csáth Géza-díj ötlete is.

Terék Anna 1984-ben született a vajdasági Topolyán. 2012-ben, a középiskola elvégzését követően költözött Budapestre. 2011-es, második kötetét, a Duna utcát Sinkó Ervin-díjjal jutalmazták. 2016-ban jelent meg Vajdasági lakodalom című drámakötete, amelynek első, Jelentkezzenek a legjobbak! című darabja 2013-ban a Szerb Nemzeti Színház műsorán volt.

2017-es kötete, a Halott nők komoly kritikai visszhangot váltott ki; nemcsak szakmai, de gyors közönségsiker is lett. Versei, verses alkotásai húsbavágó kérdéseket tematizálnak. A vajdasági magyar és a magyarországi vajdasági lét okozta frusztráció ugyanúgy megjelenik, mint a családon belüli, nők és gyerekek ellen elkövetett erőszak és a délszláv háború traumái.

A kizárólag adományokból alapított Csáth Géza-díjat első alkalommal Kabai Lóránt költőnek, szerkesztőnek ítélte oda a kuratórium 2016-ban, majd Orcsik Roland költőnek, irodalomszervezőnek 2017-ben. Tavaly Csehy Zoltán vehette át a díjat költői, műfordítói és tudományos tevékenységéért.

 A díjat olyan kísérletező alkatú, széles látókörű költő, író, irodalomtörténész, műfordító érdemelheti ki, akinek a munkássága méltó Csáth Géza szellemiségéhez.