Lékai-Kiss Ramóna
Könyvet adni és könyvet kapni szerintem az egyik legjobb dolog a világon. Pontosan ugyanannyira jó, mint élményt ajándékozni, illetve élményben részt venni. Gondolok itt egy hétvégi kiruccanásra, egy főzőtanfolyamra, vagy bármi másra, ami boldoggá tehet bennünket. Hiszen egy könyv olvasása is élménnyé válhat, belecsöppenünk egy történetbe, megismerjük a karaktereket, valakinek szurkolunk, valakiért aggódunk, sírunk, nevetünk. Mire a végére érünk, miénk lesz az egész történet. Valószínű, hogy soha nem felejtjük el. Azt sem, akitől kaptuk. Ez kiváló ajándék, legyen szó névnapról, szülinapról, akár karácsonyról. S ha már említem ezt az ünnepet, biztos, hogy nem telt el úgy karácsony, hogy ne kaptam volna egy könyvet. A húgom legalábbis minden évben megoldja, hogy a fa alá nekem is kerüljön egy olvasmány. Ezek általában önéletrajzi kötetek, de ha nem azok, akkor az egyik kedvencemmel lep meg. Nagyon szeretem Agatha Christie-t. Ha beülök a kocsiba és visznek valahova, akkor az ő írásait – a rövid, nagyon könnyen emészthető történeteket – hamar el tudom olvasni, el tudok bennük mélyülni. A komolyabb könyveknek, például Gabriel García Márquez Száz év magányának kell tér, kell levegő, nyugalom, be kell rendezkedni, ahhoz, hogy leüljek és át tudjam magad adni az olvasásnak...
A könyveknek az a varázsa, amit én nagyon szeretek, s ami visszaadhatatlan, hogy illatuk van, s ha kinyitom, a lapok mesélnek arról, hogy az a könyv friss, ropogós vagy akár öt- vagy huszonöt éves. Éppen ezért szeretek az első lapra írni egy dátumot és egy kis gondolatot, hogy a könyv a történettel együtt emlékké válhasson számomra.
Dr. Pottyondy Ákos
Régimódi vagy nem, nekem fontos, hogy a könyvet a kezemben tartsam. Illata, súlya, valami kézzel fogható komolysága van az ilyennek. Aztán ha már kézben tartom, az is számít, hogy néz ki – bár ez éppen a kézbe vevés oka is lehet… E téren sokszor többet ér, ha avíttas, régi, kopott borítójú, a lapok gerince pedig sárgásan sorolódik. Aztán fontos az ajánlás, a szerző előszava – ha van ilyen. Legtöbbször a tartalomjegyzékkel kezdem, vagy az alkotók felsorolásának átböngészésével, különös figyelemmel a fotók készítőire – már ha releváns… Szeretem, ha az ábrák és a képek igényesen szerkesztettek, és az illusztrációk nem szolgálják, hanem inkább a szöveggel egyenrangú elemekként alkotnak egészet. Ha ez mind együtt van, évszaktól függően már csak egy hideg fröccsre vagy egy nagy bögre forralt borra van szükség, és jöhet a könyv érdemi része: maga a tartalom…
Viola Szandra
Mindenkinek személyre szabottan igyekszem választani. Ha ismerem az illető érdeklődési területét, akkor annak megfelelően. Ha nem, akkor gyakran a saját könyveimből ajándékozok például távolabbi barátoknak, kollégáknak. Azt vettem észre, hogy örülnek neki, mert az irodalmi körökön kívül még mindig exkluzív élménynek számít élő íróval, költővel találkozni. Ez esetben pedig „gyermekkori pajtásból”, „szomszéd kislányból” stb. váltam azzá, és így, hogy személyesen is régóta ismernek, még nagyobb kíváncsisággal olvassák, hogy mit írtam.
Fordított esetben viszont nem is tudom előre, hogy melyik könyv fog igazán örömet okozni. Van, amikor várok valamit, aztán csak nem sikerül az adott művel egy hullámhosszra kerülni. De olyan is előfordul, hogy felcsapok egy verseskötetet, és úgy érzem, hogy unalmas, nincs kedvem olvasni. Aztán, amikor néhány nap múlva előveszem, akkor meg alig bírom letenni. Ilyenkor kiderült, a „hiba az én készülékemben volt”. Szóval érdemes ugyanazt a könyvet többször is kézbe venni. A Poétikon című rádióműsor és videós podcast szerkesztő-műsorvezetőjeként elsősorban a kortárs magyar alkotókra fókuszálok, ezért örülök, ha karácsonyra külföldi szerzőktől kapok valamit, mert jó néha kipillantani a világirodalomra.
