A mesterséges intelligencia modern alkímiánk homunculusa

Kertész Dávid

A megfelelően fejlett technológia megkülönböztethetetlen a mágiától és a megfelelően szofisztikált mágia elkülöníthetetlen a technológiától. A varázslat korát éljük és a mesterséges intelligencia (MI) modern alkímiánk homunculusa. Az ember utánzata, a varázsló inasa. A famulus azonban nem képes az alkotásra, csak a mester utasításait követi.

Igen, látjuk, hogy a művészek – leginkább a képzőművészek – tartanak tőle, úgy érzik, hogy a mesterségesen generált festmények, írások, a 3D nyomtatott szobrok elveszik a helyüket az alkotói piacon. Szerintem ez hülyeség. Azok, akik tartanak tőle, hogy kiváltja a munkájukat egy számítógép, általában azok, akik maguk sem tudnak egyedibbet alkotni egy program generálta sablonos szövegtől. Az MI utóteremt, a meglévőből alkot, minták alapján hoz létre valamit, sosem készít semmit, ami annyira egyedi lehet, mint egy ember alkotta szöveg, egy kézzel festett kép.

Nem félni kell tehát tőle, amint én látom, hanem használni. Több írásomban is foglalkoztam vele, azzal, hogyan hat magára a társadalomra. Nem MI-vel írattam valamit, hanem az MI-ről írtam. De nem ez az egyetlen felhasználása az alkotásban. Az írói válság egyik gyógyszere is lehet, ha jól használjuk. Mindenkivel előfordul, hogy érzi, valamit írni akar, de nem tudja megfogni a gondolatot, amire felhúzhatná azokat az érzelmeket, amiket papírra vetne. Miért ne kérdezhetnénk meg ilyenkor a gépet, hogy mit írjunk, adjon nekünk témát. Adja meg a kezdőrúgást. Múzsa ugyan nem lehet egy program, de mankó igen, hogy el tudjunk indulni.

Szalay Krisztina

A tehetséggel megáldott embereknek, akiknek vannak mélyen megélt titkaik, s azok kifejezéséhez vannak eszközeik is, mindig fognak alkotni. Szerintem minden helyzetből ki lehet hozni a legjobbat, sőt minden helyzet áldás a megújításhoz s a megújításra. Hiába a gyorsult világ, azt is tapasztalom, hogy minél gyorsabb, annál többen vágynak a harmóniára, annál többen vágynak nosztalgiázni, a kályha mellé bújni, gyertyát gyújtani és a könyvlapok illatát érezve csak olvasni. Egyre többen vágynak a közösségre, akikkel együtt elmélkedhetnek a könyvek üzenetein. Nem véletlenül alakulnak olvasókörök, könyvklubok egy-egy térségben. Az internet az irodalmi alkotások számára eszköz lehet, segítség a minél szélesebb terjedésre. Ugyanakkor nyilván ismerni kell a használatát, az algoritmust. A mesterséges intelligencia adta lehetőségeket pedig, ha játéknak tekintjük, alkotásra abból is ki lehet hozni a legjobbat. Ha csak informálódni akarunk az MI által, akkor pedig nagyszerű talaj az információk megszerzésére. Az ember csodákat tud művelni, dolgokat kitalálni, fejleszteni, a mi dolgunk és döntésünk, hogy mennyi hasznos a harmonikus életünkhöz. De jó, hogy van miből választanunk!

Bánki Beni

Alakuló disszertációm aktuális fejezetében a természet és a technológia találkozását vizsgálom kortárs lírai életművekben, így Balaskó Ákos A perceptron gyermekei című kötetében is. Ezt különösen érdekes költészeti projektnek találom, ugyanis gép és ember termékeny együttműködéséből született, a versek 16,74 százalékát mesterséges intelligencia írta. A lírai nyelvet a tudomány nyelve hatja át, ezt a keveredést a programtervező matematikusként végzett Balaskó szépen koordinálja. Olyannyira, hogy az olvasás során nem válik egyértelművé, éppen ki vagy mi az adott mű szerzője, a szövegek játékát, a megszólalás tétjét talán éppen ennek eldönthetetlensége adja. Az MI bevonása az alkotói folyamatba egyelőre mégsem elterjedt. Ha valaki ilyesmire vállalkozik, merésznek tartjuk, mindez most csak kísérletezés, de számolnunk kell azzal, hogy elképesztő ütemben fejlődnek gépeink, használni őket a munka során egyre nagyobb segítséget jelent.Mégis úgy gondolom, inkább a hétköznapi feladatok elvégzésére lenne célszerű az új eszközöket alkalmazni, hogy a művészeti tevékenységre nekünk maradjon több időnk. És abban is hiszek, talán naivan, hogy az irodalom, a jó irodalom az ember sajátja marad.