Könyvtár és borház költözött össze Sukorón

Egyéb

Könyvtár és borház költözött össze Sukorón, ahol a település lakosai méltó körülmények között kölcsönözhetnek könyveket, miközben például a Sukorói Zenei Nyár alkalmából megkóstolhatják a helyi nedűket. A Sukorói Könyvtár és Borházat L. Simon László, a Miniszterelnökség államtitkára adta át október 30-án.

A könyvtár kialakításában a székesfehérváriak is segítettek: Sukoró az elsők között csatlakozott a Vörösmarty Mihály Könyvtárhoz. „A városi és a megyei könyvtár összevonásával jött létre ugyanis 2013-ban Székesfehérváron a Vörösmarty Mihály Könyvtár, melynek köszönhetően a város nyolc helyszínén, a központi mellett összesen hét tagkönyvtárban várják az olvasóikat, az átalakítást követően pedig megkezdték 37 megyei település ellátását. Sukoróra egy maroknyi csapat járt, melynek tagjai nagyon jól együtt tudtak működni a helyiekkel” – mesélte Vasné Borsos Beáta Bíborka, a Vörösmarty Mihály Könyvtár igazgatója. Más megyei könyvtárak gyakorlatához hasonlóan pedig – ez esetben a magyar mesékhez kapcsolódva – kabalaállatot találtak maguknak, melynek egy mását a helyszínen adták át a sukoróiaknak. Csukás Istvánt keresték fel, aki el is vállalta a települési könyvtárakban az olvasás fővédnökségét, így Gombóc Artúr Sukoróra is beköltözhetett.

Nem működött korábban könyvtár a településen, csupán adományokból rendeztek be katalogizálás nélkül néhány könyvespolcot. A teljesen új falak között azonban elérkezettnek látták az időt, hogy egy teljesen új, katalogizált, modern és könnyen feldolgozható könyvtárat hozzanak létre. Ebben a gyermekek számára könyves sarkot alakítottak ki, de alkalmas lesz a könyvtár például kártyázásra is. „Az írott könyv visszanyeri méltó helyét a sukoróiak életében, nagyon szeretnénk, ha a gyerekek és a szüleik együtt tudnának hódolni itt az olvasás szenvedélyének. Nem titkolt célunk, hogy a családokat azzal segítsük, hogy a kötelező olvasmányok nagy terhet jelentő megvásárlása helyett kölcsönzési lehetőséget biztosítsunk” – mondta el Mészárosné Hegyi Gyöngyi Éva polgármester. Hozzátette, az utóbbi hetekben 200-250 könyvvel töltötték fel az állományt, amit félévente a székesfehérvári Vörösmarty Mihály Könyvtár segítségével bővítenek majd.

„A könyvtár mellett a borház civil szervezetek összejöveteleinek adhat majd otthont, a különböző települési rendezvényeken pedig itt kóstolhatják majd a látogatók a Sukorói Borbarátok Egyesülete 62 tagjának, többségében palackozott borait” – mondta el Mészárosné Hegyi Gyöngyi Éva polgármester.

Sukoró a fejlesztést magában foglaló pályázatot még tavaly adta be a Borbarátok Egyesületével közösen, melynek eredményeként a LEADER Programban 12,9 millió forintot nyertek el, amit az önkormányzat 13 millió forintos önerővel egészített ki. Így alakították ki a régi vályogfalas épületből ezt az új közeget kialakítani.

Fotó: Csákvári Zsigmond