Korábban is lakhatták a világ tetejét, mint eddig gondolták

Tudomány

A Tibeti-fennsík – vagy ahogy emlegetik, „a világ teteje” és „a harmadik pólus” – a korábban véltnél mintegy tízezer évvel régebben, már ötvenezer évvel ezelőtt lakott volt – állapították meg régészek egy őskori barlangi ásatáson talált leletek elemzése alapján.

A Kínai Tudományos Akadémiához tartozó Hszincsangi Kulturális Örökségvédelmi Regionális Intézet és a Gerinces Paleontológiai és Paleoantropológiai Intézet (IVPP) hat évig végzett ásatásokat a Ngari prefektúrabeli Melong Tagphug-barlangban, a kínai Hszincsiang-Ujgur Autonóm Területen.

A régészek több mint tízezer kulturális relikviát, köveket, csontokat, edényeket, bronztárgyakat és növénymaradványokat találtak a paleolitikumtól a korai fémkorszakig terjedő időszakból a barlang mintegy ezer négyzetméternyi területén, 4700 méteres tengerszint feletti magasságban. Csang Hsziao-ling, az IVPP tudósa elmondta, hogy a legrégebbi kulturális emlékek több mint ötvenháromezer évesek, de akár nyolcvanezer évesek is lehetnek. A barlang belsejében függőleges csíkok és vörössel festett emberi alakokat ábrázoló sziklafestmények találhatók.

A  barlang a kedvezőtlen éghajlati körülmények vagy barlangomlások miatt néptelenedett el, mielőtt a későbbiekben ismét lakottá vált. Belsejében több korszakból származó kulturális maradványokat fedeztek fel, amelyek igazolják, hogy nagy magasságokban is éltek ősemberek, illetve adalékokkal szolgálnak vándorlási szokásaikról és társadalmi szervezeti formáikról.

A képen ásatás a Melong Tagphug-barlangban. Fotó: Xinhua via AFP / Liu Zhoupeng