Tibet

A kilencvenéves dalai láma szerint utódja Kínán kívül fog megszületni

Július 6-án ünnepli kilencvenedik születésnapját a dalai láma, a tibeti buddhisták száműzetésben élő, Nobel-békedíjas szellemi vezetője. Tendzin Gyaco szerint utóda Kínán kívül, a „szabad világban” fog megszületni, ő pedig arra készül, hogy halála után reinkarnálódik.

Földrengés rázta meg Tibet egyik legszentebb városát

A Richter-skála szerint 7,1-es erősségű földrengés épületeket döntött össze, közel száz halálos áldozatról és több mint 130 sérültről adott hírt a kínai média. A földmozgásokat több száz kilométerrel távolabb, Nepálban és India Bihar tartományában is érezték.

Korábban is lakhatták a világ tetejét, mint eddig gondolták

A Tibeti-fennsík – vagy ahogy emlegetik, „a világ teteje” és „a harmadik pólus” – a korábban véltnél mintegy tízezer évvel régebben, már ötvenezer évvel ezelőtt lakott volt – állapították meg régészek egy őskori barlangi ásatáson talált leletek elemzése alapján.

A legmagasabb kínai fát Tibetben találták

A legmagasabb kínai fát Tibetben találták meg: a 76,8 méter magas fa az autonóm terület délkeleti részén áll.

Tibeti lufi

November 12-én debütál a magyar mozikban a Lufi, az első olyan tibeti játékfilm, melyet kizárólag tibeti művészek gyúrtak össze és egyben a rendező, Pema Tseden bemutatkozása is a hazai közönség előtt. Két, premier előtti vetítésen is részt vehetünk.

Lélek és valóság: tibeti játékfilm mutatkozik be a hazai mozikban

Október 15-én a pécsi Apolló moziban lesz látható premier előtt a tibeti Pema Tseden hetedik nagyjátékfilmje, a Lufi. A rendezőt a magyarhangya kérdezte.

Hétezer kilométer gyalog

A nagyenyedi kollégium elől indult útnak 200 évvel ezelőtt Kőrösi Csoma Sándor, hogy felkeresse a magyarok ázsiai rokonainak vélt ujgurokat. Pengő Zoltán újságíró, a Maszol munkatársa gyalog ered a székely tudós nyomába. Kiszámolta: körülbelül kilenc hónap alatt ér a nyugat-tibeti Zenglába.

A köztes lét túloldalán

A köztes lét túloldalán - Hajas Tibor művészete és a tibeti misztériumok címmel nyílt kiállítás a Hopp Ferenc Múzeumban.