33_Keseru_Ilona.jpg

Keserü Ilona képéért legalább negyvenmillió forintot kell fizetni

Keserü Ilona egyik nagy méretű, drámai festménye 40 millió forintos kikiáltási árról várja a liciteket a Virág Judit Galéria 16. Háború utáni és kortárs művek aukcióján. Keserü mellett Reigl Judit, Fajó János, Lantos Ferenc és Nádler István alkotásai is gazdagítják az árverés anyagát.

Keserü Ilona a hazai kortárs szcéna egyik legnagyobb sztárja – az egyetlen ma is élő magyar festő, akinek festményéért Magyarországon 110 millió forintot fizettek. A most aukcióra kerülő kép a művész életművét tekintve is egészen egyedülálló alkotás. A Bódy Gábor tiszteletére alkotott, 1993-ban készült alkotás egy rendhagyó intenzitású, drámai erejű, mély érzelmi világgal rendelkező kép. 

Személyes tragédia ihlette a festőt: Keserü Ilona és férje is együtt dolgoztak a tehetséges és sikeres filmrendezővel, Bódy Gáborral. A munkakapcsolat barátsággá erősödött, amelyet Bódy 1984-es drámai és korai halála szakított félbe. Keserüt korábban is foglalkoztatta a halál és a betegség gondolata, ebben a műben azonban ezek a kérdések konkrét, személyes vonatkozásokkal mélyülnek. A kép kikiáltási ára 40 millió forint.  

Fajó János: Pop IV.  Forrás: Virág Judit Galéria
Fajó János: Pop IV.

Fajó János képei mindig népszerűek a gyűjtők körében. A művész a '80-as évek végén dolgozta ki az úgynevezett pop motívumot, amely végigkísérte életművét. A szín az érzelem kifejeződése Fajónál, ez a festménye is vibrál az intenzív színhasználattól. A Pop IV. című kép kikiáltási ára hárommillió forint.

Az aukció másik kiemelkedő tétele Nádler István Feketebács No. 6. című, 1987-es festménye. A címadás a Balaton-felvidék egyik kis területének, Feketebácsnak állít emléket, ahol a Munkácsy-díjas művész a '70-es évek vége óta dolgozik nyaranta. A kép kikiáltási ára 4,8 millió forint.

Lantos Ferenc művészetében fontos szerepet kapott a zene, zenei hangokat alakított át képpé. A Lebegő formák (Kapcsolatok I.) című alkotását egyaránt áthatják a természeti asszociációk és a zenei inspirációk. A festmény az egyik legszebb példája Lantos oldott festői időszakának. A festmény kikiáltási ára nyolcmillió forint.

A kortárs aukciós anyag május 17-ig ingyenesen megtekinthető a Virág Judit Galériában. Az aukciót május 23-án tartják a Budapest Music Centerben.

Képek forrása: Virág Judit Galéria

Ez is érdekelheti

Madonna és Cate Blanchett ékszertervezőjének alkotásait árverezik Budapesten

A világ egyik legkarakteresebb kortárs ékszertervezője, Stephen Webster egy különleges alkotásával szerepel a BÁV Art május 20–21-én megrendezendő 85. Művészeti Aukcióján.

Rekordáron találtak gazdára az „emberség kellékei” a Radnóti Színházban

Jótékonysági árverésen került kalapács alá a Radnóti Színház számos emblematikus kelléke, amelyeket Kováts Adél, a színház igazgatója adott át a szerencsés licitálóknak. A befolyt összeggel három civil szervezet munkáját segítik, akik összesen 1,5 millió forint támogatáshoz jutottak.

Száz évig lappangott a Tihanyi-kép, most az árverés egyik sztárja

Tihanyi Lajos egyik korai alkotása lesz a Virág Judit Galéria tavaszi aukciójának egyik sztárja. Az 1908-ban készült Nagybányai piac című festményt közel száz éven keresztül eltűntnek hitték, ám a lappangó mű másfél évtizede felbukkant, és azóta a magyar modernizmus egyik gyöngyszemeként tartják számon. A Tihanyi-képet az aukció többi darabjával együtt május 5-től két héten át a nagyközönség is ingyenesen megcsodálhatja.

A kikiáltási ár ötszöröséért kelt el árverésen a Titanic egyik túlélőjének képeslapja

Háromszázezer angol fontért (143 millió forint) kelt el egy angliai árverésen az 1912-ben elsüllyedt Titanic egyik túlélőjének képeslapja.