Tihanyi Lajos képei iránt nagy a kereslet szerte a világon, a hazai modernizmus kiemelkedő alakjának művei egyre többet érnek. 2023-ban Tihanyi Tájkép Margit híddal című festménye 130 millió forintért kelt el a Virág Judit Galéria téli aukcióján, 2021-ben pedig a Pont Saint Michel című kép 220 millióért cserélt gazdát szintén a Virág Judit Galéria árverésén.
Ez utóbbi kép is 1908-ban készült, akárcsak a május 19-én aukcióra kerülő Nagybányai piac című alkotás. Tihanyi fiatal, 23 éves volt ekkor. A művész ekkor már megjárta Nagybányát, valamint eljutott Párizsba is, a francia fővárosban töltött hónapok óriási hatással voltak rá. Kinyílt előtte a világ, és élete korábbi színterei csupán poros kisvárosnak tűntek számára. Innentől Paul Gauguin, Paul Cezanne és Henri Matisse voltak a példaképei.
A nagybányai művészvilágba visszatérve festette meg ezt a képét, amely a Tihanyira jellemző humorral akkor ábrázolja a piacot, amikor épp nincs piac. „Nagybánya kiváló helyszín volt Tihanyi számára, hogy a Párizsban látottakat, tapasztaltakat kamatoztassa, és rátaláljon saját útjára. Ennek a rálátásos, vad színekkel megfestett képnek a kompozíciója merész, színei a nagy francia fauve mestereket idézik. A modernizmus igazi gyöngyszeme ez” – mondta el Virág Judit, a Virág Judit Galéria művészettörténésze és társtulajdonosa.
A képnek hányattatott sors jutott, a keletkezése után egy évszázadon át elveszettnek hitték, azonban később felbukkant egy kiállításon, és azóta a Tihanyi-életmű értékes darabja.
A Virág Judit Galéria május 19-i aukciója számos egyéb izgalmas tételt tartogat még. Ilyen például Battyhány Gyula Bábel című festménye, amely az arisztokrata származású művész egyik fő műve. Batthyány előszeretettel tartott görbe tükröt a hazai arisztokrácia tagjai elé, azonban ezen a bibliai témájú, roppant részletgazdag festményen szövetszerűen forrnak össze a meseszerű jelenetek. A kép mostanáig lappangott, ám most, hogy előkerült, az aukció egyik leglátványosabb darabja lesz.
Az árverés kiemelt tétele Faragó Endre Kávéházban című alkotása, valamint Czigány Dezső Zöld kancsós, almás csendélet című festménye. Vaszary János Mezei virágok csendélete nemcsak szépsége miatt érdemel említést, hanem azért is, mert Irwin Shaw világhírű író tulajdonában volt.
Képek forrása: Virág Judit Galéria