Kortárs kiállítások, tárlatvezetés, workshopok, előadások a Strandon

Program

A Strand Fesztiválon augusztus 22. és 24. között Zamárdiban a koncertek, a cirkusz világa és a Balaton mellett idén is fontos szerep jut a kortárs képzőművészetnek.

Osgyányi Sára: Érkezés Almádiba (2024)
Osgyányi Sára: Érkezés Almádiba (2024)

A Strand Fesztivál szervezőinek kiemelt célja, hogy a zene mellett más művészeti ágak is kiemelt szerepet kapjanak az eseményen. Egy vízparti pop-up galériában és a fesztivál közel 50 pontján a kortárs magyar képzőművészet olyan jól ismert képviselőinek alkotásait mutatja be a Lobenwein Galéria, mint Barakonyi Zsombor, Bereczki Kata, Bukta Imre, Cserbik Rita, Ef Zámbó István, Fehér László, Kiss Tibor, Labrosse Dániel, Murakami Patrick, Osgyányi Sára és Sibitka Panni.  A művészek közül többekkel személyesen is lehet találkozni a fesztiválon tárlatvezetés vagy közös alkotóműhely keretében.

A Strand állandó művésze, Weiler Péter egy több mint száz négyzetméteres alkotással készül az alkalomra, amely a főbejárat és a nagyszínpad közötti téren lesz látható, kilenc konténerre feszítve. A művész generatív AI programmal alkotta meg a képet, amely a cirkusz szimbolikáját álomszerű és légies világba ülteti át. „A cirkusz jelentése a művészetben rendkívül gazdag, megejtő módon tart tükröt az emberi lélek szórakoztatni vágyó ambícióinak. Légies, megfoghatatlan és ünnepi. A cirkusz egy konkrét életforma, egy egész élet minden percét meghatározó hivatás. A cirkusz vándorol, helyet keres, és így soha nincsen otthon. Ennek a küzdelmes helykeresésnek és a művészet okozta öröm és kiteljesedésének kettőssége hatott rám” – emelte ki Weiler Péter.

A Strand Art kiemelt partnere a HAB. Az Andrássy úti kortárs fókuszú, többfunkciós művészeti központ Víz, hab, Balaton címmel alkotói foglalkozásokat rendez: a színes habkartonokból létrejövő installációt az arra járók bővíthetik egy nagy, interaktív, folyamatosan alakuló hullámzó „lénnyé”. Az installáció, amely remélhetőleg többméteresre növekszik majd, a látogatók keze által készül, és emblematikus szelfispottá válhat, hiszen a Strand Fesztivál szellemiségét, a Balaton élményét hívja életre. A látogatók el is vihetnek magukkal saját készítésű művészi szuvenírt, ugyanis hab és víz motívumokkal vászontáskát is készíthetnek. A kortárs művészet iránt érdeklődők Vékony Déliától, a HAB művészeti igazgatójától hallgathatnak Víz a kortárs művészetben címmel interaktív művészettörténeti előadást, valamint Vékony Délia és Olajos Anna a fesztiválon kiállított alkotásokról beszélgetnek meghívott művészekkel. 

Pénteken a fesztiválozók Bereczki Kata és Sibitka Panni vezetésével a környezettudatos hulladékfeldolgozás jegyében szemetesedényeket festhetnek és alakíthatnak át kortárs alkotássá.

Egy életvidám, igazi fesztiválhangulatú pop-up kiállítással várja a Strand Fesztivál közönségét a Petőfi Kulturális Ügynökség a Szentendrei Régi Művészteleppel együttműködve. Főszereplői legendás zenekarok, akiknek dalai több generációban is visszhangzanak. Kőbányai János riporterként fényképezőgéppel járta az Illés, az LGT, a Mini, a Beatrice koncertjeit, amelyeken több mint tízezer fotót készített. Ebből a gazdag képanyagból látható most több mint száz Szentendrén a Beat! kiállításon, amely egyszerre fontos zenetörténeti dokumentáció és látlelet is a Kádár-korszak késői időszakáról. A Szentendrei Régi Művésztelep aktuális kiállításából egy fesztiválhangulatú válogatás látható a Strand Art területén.

További részletek a fesztivál programjairól ebben a cikkünkben és a fesztivál honlapján.