A város elhagyatott kirakatai mellett kávézók és színházak üvegablakai élednek újjá művekkel, művészekkel, akciókkal. Három napra díszletté változik a város: harminc helyszínen több mint negyven alkotócsoport várja az érdeklődőket változatos programokkal.
Bár
a járványhelyzet miatti korlátozások enyhülésével az újranyitás izgalmában
élünk, Budapest legtöbb színháza erre az évadra már nem nyit ki. A független
befogadóhelyek ezért úgy döntöttek, hogy a hosszú hónapokra „vitrinbe zárt”
művészetet kiviszik az utcára, és biztonságos körülmények között, mégis egyedi
módon teremtik meg a lehetőséget a művészek és a közönség várva várt találkozására.
A Trafó által kezdeményezett és a Budapest Brand által támogatott projekthez a főszervezőkön túl további tíz intézmény csatlakozott, így harminc helyszínen zajlanak majd a programok három napon át, közel hetven művész részvételével. Minden műfaj képviselteti magát: lesz kirakatszínház, újcirkusz, kortárstánc, performanszok, installációk, minikoncertek, felolvasás, storytelling, egyperces jelenetek, fotó- és plakátkiállítás, irodalom, jelmezbemutatók, DJ- és VJ-setek, valamint gyerekprogramok és bábszínház is.
Fellépnek többek között: Téri Gáspár, Góbi Rita, Cserepes Gyula, Szeri Viktor, Dollár Papa Gyermekei, Narratíva csoport, Közép-Európa Táncszínház, Kámfor Bábszínház, TÁP Színház, Hodworks, Gólem Színház, Zéró Balett, Duda Éva Társulat, Pelva Gábor, JazzaJ, Andaxínház, SzínMűhely, Huzella Júlia, Grisnik Petra és Horváth Csaba koreográfus-rendező szakos hallgatói. Láthatók lesznek továbbá Nagy Fruzsina, Kálmán Eszter, Korolovszky Anna, Szűcs Edit, Rácz Nóra, Noppa Design, Haraszti Zsolt, Bérczi Zsófia, Kiss Julcsi és Esterházy Marcell munkái is.
A szervezők arra hívják az érdeklődőket, hogy az egymásra és a művészetre való (újra)nyitás jegyében látogassanak el minél több helyszínre. Nézzenek be hozzájuk, lessék meg az alkotókat, akik láthatatlanul is jelen vannak és dolgoznak, hogy ősszel visszatérhessünk megszokott tereinkbe.
Részletes program, infók és térkép itt elérhető.