kirakART
KirakART aukció a független előadóművészek javára
Jótékonysági gyűjtést indítanak a kortárs előadóművészeti hétvége résztvevői.
Képriport: Tükör mögött
Beszűkült tér, elszalasztott szerepek, újrakezdés és életigenlés: a művészek helyzete a járvány alatt. A KirakART-on jártunk.
„Egy vizuális világ megtervezése számomra olyan, mintha egy absztrakt történetet mesélnék"
Katona Katival többek között a zene és a vizualitás találkozásáról, a helyspecifikusságról és az interaktivitásban rejlő lehetőségekről beszélgettünk.
„A kirakART egy sikerre ítélt történet”
Harminc helyszínen több mint negyven alkotócsoport várja az érdeklődőket a pénteken induló kirakArt során.
Kortárs művészettel töltik fel Budapest kirakatait júniusban
Június 4. és 6. között rendezik meg először Budapesten a kirakART kortárs előadó-művészeti hétvégét öt független befogadóhely – a Bethlen Téri Színház, a Jurányi Inkubátorház, a Szkéné Színház, az MU Színház és az ötletgazda Trafó Kortárs Művészetek Háza – közös szervezésében.