Március 16. és 26. között a galéria árveréseinek anyaga személyesen is megtekinthető.

Március 27-én kalapács alá kerül Bak Imre Festmény II. című alkotása, a hazai absztrakt festészet egyik ikonikus műve. A 30 millió forintos kikiáltási árról induló festmény minden eddigi rekordot megdönthet Bak életművében. Az idén 25 éves Virág Judit Galéria tavaszi aukcióján a hazai kortárs szcéna olyan alkotóinak műveit is elárverezik, mint Nádler István, Reigl Judit, Maurer Dóra, Keserü Ilona, de új tulajdonosát keresi a Szölke-gyűjtemény is.

Az árverés teljes anyaga március 16. és 26. között ingyenesen megtekinthető a Falk Miksa utcai galériában.

„Különleges festészeti technikával készült ez a mű, amelyről bátran kijelenthetjük: az egyik legerősebb kortárs kép az elmúlt évekből. A művész a színmezőket többszörösen átfestette, mígnem az utolsó ecsetvonás is eltűnt a vásznon. Ezt ez eljárást Bak Imre akkor alakította ki magának, amikor 1965-ös nyugat-európai tanulmányútja után hazatért, és átállt az olaj használatától az akrilra” – magyarázta Kelen Anna, a Virág Judit Galéria művészettörténésze, az aukciók vezetője a Festmény II.-ről. Kiemelte: hazatérése után Bak a magyar konstruktivista hagyományra, a népművészetre, valamint a legfrissebb nyugati tendenciákra reflektálva hozott létre nemzetközi viszonylatban is jelentős műveket. 

Az aukció másik szenzációja a Szölke-gyűjtemény, amelynek
magját a nyolcvanas, kilencvenes években készült művek alkotják. Szölke László
több száz művet számláló kollekciója nemcsak festményeket, hanem szobrokat,
grafikákat, érméket is magában foglal, ez a sokszínűség ritka a magyar
magángyűjtők körében.

Március 28-án grafikai aukcióval folytatódik a Virág Judit Galéria tavaszi árveréssorozata.

A válogatott, kiemelkedő kvalitású alkotások teljes keresztmetszetét nyújtják a huszadik századi magyar művészetnek. A századfordulót Munkácsy Mihály, Mednyánszky László, Rippl-Rónai József és Vaszary János alkotásai reprezentálják. Kalapács alá kerülnek még többek közt Patkó Károly, Kádár Béla, Victor Vasarely, valamint Nádler István, Konok Tamás és Maurer Dóra munkái. A kortárs aukció színhelye a Kongresszusi Központ, a grafikai aukció helyszíne a Virág Judit Galéria lesz.

Az érdeklődők a két árverés anyagát személyesen is megtekinthetik március 16–26. között a galériában, online, valamint virtuális túra formájában.

Nyitókép: Nádler István Feketebacs Nr5 című alkotásának részlete. Képek forrása: Virág Judit Galéria