825870adefad45648be2d4fe06994f3f.jpg

Kortárs szoborpark nyílik Szolnokon

Kortárs szoborparkot alakítanak ki a szolnoki Tisza-parton. Az első alkotást, Gilly Tamás Barcsay-díjas szobrászművész Család-fa című szobrát hétfőn avatták fel a Verseghy parkban.

Képíró Ágnes, a Damjanich János Múzeum művészettörténésze méltatta Gilly Tamás munkásságát és a felavatott szobrot, amely a 2014-ben indult Szolnoki Bronzszobrászati Szimpóziumon készült Szolnok önkormányzatának támogatásával. Az alkotó bemutatása során megemlítette azt is, hogy Gilly Tamás a szimpózium egyik folyamatosan visszatérő tagja. Mint mondta, a művésztelep bronzöntő műhelyében az ősi viaszveszejtéses eljárás technikáját alkalmazzák.

A Család-fa című alkotást 2021-ben állították ki a szolnoki Damjanich János Múzeumban, bár köztéri céllal jött létre. Az alkotás egy „absztrahált családfa”. A közelmúltat kifejező felső részen három egymás fölött álló kereszt- vagy faalakzatot lehet látni, amely három generációt fejez ki. Az alsó rész, a nagy, hegy alakú, palástot idéző forma, a régmúltat jelképezi – mutatta be a szobrot a művészettörténész.

Szalay Ferenc, Szolnok polgármestere a szobor leleplezése után arról beszélt, hogy a szoborpark folyamatosan bővülő műegyüttese a Szolnoki Művésztelepen évente megrendezendő Szolnoki Bronzszobrászati Szimpóziumon készülő műalkotásokból kerül majd ki. Hozzátette: a város kulturális élete „színes és rengeteg emberhez szól”. Kitért arra is, hogy a városban régi emblematikus épületeket újítottak fel, így a Szolnoki Művésztelep is megújult.

Ez is érdekelheti

Nemzetközi sztárok a szolnoki ATAFF-on

Nemzetközi sztár, világszínvonalú zsűri és látványos filmek várják az érdeklődőket október 14–19. között Szolnokon a 32. Alexandre Trauner Art/Film Fesztiválon (ATAFF). A rangos filmes seregszemle díszvendége a nemzetközi mozivilág egyik legkeresettebb művészeti vezetője, Eggert Ketilsson lesz.

Bozsik Yvette Szolnok díszpolgára lett

Kiemelkedő munkássága elismeréseként Szolnok díszpolgári címével tüntették ki Bozsik Yvette-t. A táncművész számára ez az elismerés különösen kedves, hiszen szülővárosától kapta, melyhez kedves gyermekkori emlékek kötik, és többször szerepel az életéről készülő filmben is.

Ezek a portrék hiányként mutatják fel a testet

Verebes György minden festményén keresztül a létezés esszenciáját kutatja: kompozícióinak középpontjában az ember áll, akinek spirituális és filozófiai jelenvalóságát igyekszik megragadni a művész.

Az isler habos, a kürt pedig Lehelé a Jász-Kunságban

Az ország egyik legrégebbi történelmi ereklyéje, polgári öntudat, repülőmúzeum – miről híres Jász-Nagykun-Szolnok vármegye? A Jászberényben élő Mihályi Gábor Kossuth- és Harangozó Gyula-díjas táncművész és koreográfus elmeséli!