Egy 1700 éves, római kori szarkofágot törtek szét a gyulafehérvári temetőben, holott a területen régészeti feltárásra lett volna szükség.

Az erdélyi Gyulafehérvár temetőjében bővítési munkálatokat végeznek, a kotrógép ezek során hozta felszínre a kődarabokat, amelyekben a régészek egy római kori szarkofág elemeire ismertek. A szakemberek szerint 1700 éves kőfaragványt a kotrógép törte össze, holott a törvény szerint a területen csak régészeti feltárást követően szabad munkálatokat végezni. Ráadásul a munkások nem jelentették az esetet, erről egy helybéli lakos számolt be a múzeum régészeinek.

A helyszínre kiszálló régészek elmondták, hogy a feliratozás stílusa alapján a szarkofág a II. századból lehet, a fedelén a medúzafej gyakori jelkép volt a környéken a római időkben. Az összetört kőfaragvány ritkaságnak számít, a térségben egyetlen feliratozott szarkofág maradt fenn, de kevésbé szép a kivitelezése. A felirat alapján egy elöljáró temetkezőhelyéről lehet szó.

A Fehér megyei rendőrség közölte: hivatalból eljárást indított az ügyben rongálás és régészeti lelőhely tönkretétele miatt. A temető gondnoka szerint joghézag miatt következhetett be a sajnálatos eset, a temetőben zajló munkálatok nem minősülnek építkezésnek, nem kell urbanisztikai engedély hozzájuk, így ezekre az előzetes régészeti kutatást előíró jogszabály sem érvényes.

A kőfaragványokat a múzeumba szállítják tanulmányozásra.

Gyulafehérvár a római korban is lakott volt, itt állt Apulum, az ókori Dácia tartomány egyik jelentős városa.

Fotó forrása: Alba24.ro