Az évadnyitó egy összművészeti esemény, közösségi alkalom lesz, ahol a nézőkkel együtt ünneplik a kulturális élet újraindulását. Az esemény egyúttal a 30. THEALTER Fesztivál hivatalos programja.
Elsőként a Perdül című szabadtéri táncelőadás várja az érdeklődőket 19:00 órától a Vaszy Viktor téren. A 2006-ban létrejött Góbi Rita Társulat ezzel a térspecifikus, fúziós performansszal visszatér a kezdeteihez. Az előadás a humort, az élet élvezetét helyezi a középpontba.
Ezt követően a Belvárosi mozi Balázs Béla termében 19:30-tól az Egy nő című montázsfilm bemutatójára kerül sor. Az Esterházy Péter azonos című regényéből készülő, a film és a színház határán mozgó audiovizuális előadásra a koronavírus miatt a társulat nem tudott próbálni, a bemutató bizonytalanná vált, ezért úgy döntöttek, hogy számukra fontos alkotókat kérünk fel egy montázsfilm készítésére.
Színészek, táncosok, képzőművészek és zenészek
fogtak össze egy közösségi film létrehozására. A résztvevők otthon, a rendelkezésre
álló technikai eszközökkel feldolgoztak egy meghatározott részt a
forgatókönyvből.
Az így, valamint a próbák során korábban készült felvételekből Benkő Imola Orsolya, Szilágyi Szabolcs és Szemendrey István készítette el a végső filmet.
A montázsfilm azokra a kérdésekre keresi a választ Esterházy Péter szövegeinek feldolgozásán keresztül, hogy hogyan tudunk egymáshoz közelebb jutni, mire ébresztett rá bennünket a bezártság, mi lett valóban fontos. Hogyan vált még inkább átélhetővé, hogy a vágy és a vágytalanság miként működteti a társadalmat.
Ezt a témát gondolja tovább a Homo Ludens Project őszi bemutatója, Az érintés dicsérete is. A Góbi Rita Társulat és az alkotóközösség közös munkájából létrejövő alkotás egy közösségi előadás, a tánc, a színház, a performansz-színművészet és az irodalom elegye.
Az improvizáció eszközével létrejövő produkciót a COVID-19 vírus és a veszélyhelyzet inspirálja, ahol egy táncművész és egy színész a társadalmi bezártságra és a közösségben való létezés utáni vágyra reflektál. Feldolgozza az érintés utáni vágyat a karanténhelyzettel összefüggésben, ugyanakkor nem a helyzet negatívumaira koncentrál. Helyette felhívja a figyelmet az együttlét, a kapcsolatok és az érintés fontosságára, utat mutat, hogyan lehet, hogyan érdemes egymáshoz közel kerülni.
Az érintés dicsérete ősbemutatója szeptember 11-én este lesz a III. Tisacra Összművészeti Fesztiválon a szegedi Alsóvárosi Ferences Plébánia kertjében.
Az alkotóközösségről ezen a honlapon olvashatnak többet.
A képek az Egy nő című montázsfilmből jelenetei.