Góbi Rita
Augusztus 26-án történt
1957. augusztus 26-án született – és 2020-ban hunyt el – Szentandrássy István Kossuth-díjas festőművész. Szentandrássy István állami gondozásban nőtt fel, pályája kezdetén verseket és drámákat írt, majd a képzőművészet felé fordult, Péli Tamástól tanult festeni. Művészetének középpontjában a roma kultúra, hitvilág, történelem és identitás állt, amelyeket egyebek mellett bibliai motívumokkal kapcsolt össze. Festményeit erőteljes expresszivitás, plasztikus formák, szimbolikus alakzatok és drámai, gyakran sötét, barnás tónusú színvilág jellemzi.
Augusztus 26-án történt
Ma ünnepli hatvanegyedik születésnapját Lux Ádám Jászai Mari-díjas színész, érdemes művész, akit többek között a debreceni Csokonai Színház, a szolnoki Szigligeti Színház, illetve a József Attila Színház és a Karinthy Színház darabjaiban, a Megszállottak, a Farkasasszony és a Magyar Golgota című filmekben, valamint számos népszerű tévésorozatban láthattunk, láthatunk.
Három nő és egy férfi, avagy táncbemutatók októberre
Októberi kortárstánc-ajánlónkban Góbi Rita és Juhász Kata double billje Nagy Fruzsina jelmezeiben és a Közép-Európa Táncszínház új, Mádi László készítette kreációja.
Közeledni, találkozni
A szegedi Homo Ludens Project független színházi alkotóközössége augusztus 15-én indítja 2020/21-es évadát, melyet a közelség és a találkozás iránti vágy inspirált.