Hogyan indultak 2008 márciusában?
Mindig volt bennem vágyakozás a kortárs művészet iránt. Közgazdászként Távol-kelet szakértő voltam, - a másik szakmámmal a divatmárkákat (ami szintén egyfajta művészet) képviseltem világszerte, így sokat utaztam, sok újdonsággal megismerkedtem. Külföldön mindig találtam módot arra, hogy egy múzeumba vagy kiállításra ellátogassak. Ez a vonzalom végigkísérte az életemet, az első kiállítást 1989-ben rendeztem, és 2008-ra jött el az idő, - persze azért már jóval előtte készültem rá, rengeteg vásárt végigjártam, előtanulmányokat folytattam, - a saját galériám megnyitására.
Akkoriban vettem 500 darab képet Németh Miklóstól, - beleszerettem ennek a művésznek a színeibe, a szerelemvágyába, a bohócaiba, ezért a vásárlásommal támogattam a művészt, sőt egy albumot is kiadtam az alkotásaival - és vele indult meg a bemutatások sora. Az első kiállításunk tisztán az én ízlésem alapján állt össze.
Kiket válogatott be később a művészei közé?
A legfontosabb kritérium az volt, hogy nekem tetsszen a művész munkája. Azokat, akiket kiválasztottam, már figyelemmel kísértem előtte is. Segítőtársnak kezdetektől fogva mellettem volt a döntésekben Veszely Ferenc, aki művészem, egyetemi oktató, és családunk barátja, é s mind a mai napig kikérem a véleményét.
A galériánk célja kezdetektől az, hogy magunkat nemzetközi szinten is megméretessük és elhelyezzük. Az általam elképzelt elveket - ebben benne van még a mecenatúra is - elmondtam a kiválasztott művészeimnek.
Mára a képviselt művészeink száma közel húsz, de vannak már köztük külföldiek, amerikai, holland, orosz nemzetiségűek is. Ha kiállítok egy vásáron, akkor már őket is képviselem magyar galériaként.
Mi történik a gyakorlatban egymás kiválasztása után?
Úgy vagyok kettőnk viszonyában, hogy először, mint galéria szeretnék bizonyítani. Már az első önálló kiállítás után - hány embernek tetszett, mennyire volt pozitív a bemutatkozás - a galérista sok mindent le tud szűrni a fogadtatásról. Tulajdonképpen ez nem csak a piac szondázása, hanem emberileg is - milyen anyaggal készült, mennyire vette komolyan, hogyan élt a számára felkínált lehetőséggel, - bizonyít a művész. Elvárom, hogyha pénzt és fáradtságot nem kímélve megrendezek egy kiállítást, akkor a másik oldalon a művész is adjon bele mindent a kiállításra szánt művek területén. Olyan anyaggal jelentkezzen, amely témájában és kivitelében is piacképes, mind itthon, mind nemzetközi szinten.
Vannak, aki innen indultak, mégis máshol képzelik el a jövőt.
A galéria hagyományaihoz tartozik, hogy minden évben felajánlom egy fiatal végzős művésznek az egyetemről egy önálló kiállítás rendezését, sőt vásárolok is tőle. Ez a bemutatkozási lehetőség az én egyfajta támogató ajándékom. Ennek folytatásáról akkor sem mondok le, ha sajnos az én általam kiválasztott művészekben valamilyen szinten mind csalódtam. Bár én támogattam őket, és vásároltam is tőlük, mégis elpártoltak, más galériához jelentkeztek be. Némi elégtétel számomra, hogy jól választottam ki az ifjú művészeket, mert ha nem is nálam, de más, jó nevű galériáknál építik a művészjövőjüket.
Mitől működik jól az Önök galériája?
A galériánkat félig tréfásan meghatározva: magam vagyok a koncepció, azt állítom ki, ami nekem is tetszik, a lényeg, hogy egy műalkotásban megérezzem az erőt.
Úgy gondolom, egy galériásnak jól informáltnak kell lennie, bár nem feltétel, jó, ha van mellette ilyen segítség, hogy művészettörténész legyen. Hiszek - talán mert annyira véres már ez a világ, és annyi borzadály vesz minket körül - a XXI. századi reneszánsz művészetben. Úgy érzem, visszatérünk ahhoz a figuralitáshoz, és szívesen képviselem is, ezt a fajta művészetet, személy szerint szeretem az olaj illatát, az olajfestményeket, ahol nem kell megmagyarázni, hogy mit látok. Természetesen elfogadom, hogy egy műbe sok mindent bele lehet képzelni, ezért nálam rengeteg kollázs mű is található.
Én, mint galérista, egy megszületett műnek látom a kettős sajátosságát. Amikor választok, egyrészt próbálom a közízlés szemén keresztül is nézni a művet, másrészt, és ezt nyíltan ki kell mondani üzleti szemmel, eladhatóság szempontjából is értékelni.
Bővebben kifejtve, a művész míg befejezte a tanulmányait jó mesterektől megtanulta a szakmát, gyakorolt, képezte magát. Ezek után alkot, amivel boldogságot okoz nekünk, s számunkra egy élményt jelent a mű élvezete. Ugyanakkor már a XX. század óta a művek árucikké is váltak, amit ahhoz, hogy megéljünk, el kell adnunk, mert elanyagiasodott világunkban minden árucikk lett. Eladhatóvá váltak az alkotások, mint bármely más termék. Azonban egy műalkotás mégis más ezeknél, hisz az alakjaiban, színeiben a művész lelke is benne van, ugyanis ez is kell ahhoz, hogy remekmű születhessen.
Külföldön lát nagyobb lehetőségeket a műalkotások értékesítésére?
Ha Magyarországon állítunk ki, akik vásárolnak, azt általában azért teszik, hogy felrakják otthon a falra.
Az igazi értéknövelést a nemzetközi kiállításokon való megmérettetés adja, s erre lehetőséget adni, az a galériás feladata. A művész számára is a legnagyobb presztízst a nemzetközi vásárokon való részvétel jelenti.
Ahhoz, hogy valaki egy ilyen rangos eseményen kiállíthasson - ez vonatkozik a galériákra és a művészekre is - a rendező zsűri igényeinek kell, hogy megfeleljen. Még ha esetleg nem is választják be, akkor is rengeteg ember kezén megy át, sok olyan ember látja, aki fontos ebben a szakmában. Aki már bekerült ezekbe a körökbe - mivel sok minden a szerencsén múlik, - azzal már bármi megtörténhet, és ezt a lehetőséget is a kiállításra benevező galéria adja meg a művésznek.
Másik ok, hogy a gyűjtői társadalom a nagy nemzetközi vásárokra koncentrálódik, onnan választanak. Én hiszek ezekben a rendezvényekben, hisz adott esetben több tízezer emberhez el tudom juttatni a művész alkotásait, a művész neve, és a galériáé is bekerül egy nemzetközi szintre. Ez még akkor is hasznos, ha nem is történik eladás, mert megismernek minket.
Egy gyűjtőnek, az az érdeke, hogy az általa gyűjtött művész minél több helyen szerepeljen, és ismerjék. Ez emeli a művei értékét, így a gyűjteményben lévő darabok is értékesebbek lesznek. Ezért nem ritka, hogy külföldön a gyűjtők is támogatják - anyagilag - annak a művésznek a kiállításokon való megjelenését, akitől gyűjtenek.
Mi magyarok nagyon tehetséges nép vagyunk, a művészeink is tehetségesek. De vannak sajnos hiányosságaik is, például nem sokan beszélnek közülük nyelveket.
Vannak elképzeléseik, és ezekhez partnereket keres.
Célom, hogy a BudArtPest programunk keretében, a kortárs magyar művészeket nemzetközi szinten még jobban bevezessük. A projektben szoros együttműködésben az állammal és a többi galériával, egyrészt Budapestet nemzetközi szintű művészeti központtá tennénk, másrészt a művészeinknek, - akiknek sokszor vannak filléres anyagi gondjai, - a megélhetésüket biztosító megrendeléseket adnánk.
Szükség volna arra is, hogy a galériák a nemzetközi piacokon is támogassák egymást, képviseljék egymás művészeit. Nekem már vannak megállapodásaim külföldi galériákkal ezen a területen, és ezt még szeretném bővíteni, amik az eladások tekintetében jól működnek.
Tölgyesi Tibor
