Az M3 december 20-án, este hat órakor a Cirkuszrevü, színészek a porondon című, 1963-ban rögzített műsorral nyit, de a nézők számos olyan műsort is láthatnak majd, amelyek bemutatásuk óta nem kerültek adásba ? mondta Kálomista Zsuzsanna, az MTVA archívumért és tartalomkereskedelemért felelős igazgatója, az M3 intendánsa. A csatorna több hasonló műsort, úgynevezett M3-premiert is bemutat majd, olyanokat, amelyek a digitalizálás hiánya miatt eddig nem voltak láthatók.

Szabó László Zsolt, az MTVA megbízott vezérigazgatója a tévét bemutató szerdai budapesti sajtótájékoztatón elmondta: a csatorna arra is lehetőséget ad, hogy a közmédia digitalizálja a birtokában lévő archívum tartalmát.

A vezérigazgató az archívum kezelését és feldolgozását az MTVA fontos feladatai közé sorolta. Az archívum tartalmának tematikus bemutatása lehetőséget ad a korábbi generációk munkájának, ötleteinek, kreativitásának bemutatására - emelte ki.

Az indulás napján egy tévéjátékot is levetít az M3, A templom egere címmel, másnap pedig az Irány Mexikót láthatják a nézők. A második napon egy főzőműsor is adásba kerül, amelyben Koós János készít ünnepi ételeket, és a Halló fiúk, halló lányok című produkciót is műsorra tűzik.

A továbbiakban a nézők ismét megnézhetik a Zenebutik vagy a Leg-leg-leg adásait, a képernyőn találkozhatnak Kodály Zoltánnal és a 11 éves Kocsis Zoltánnal, de azt is láthatják majd, hogy Kern András tizennégy évesen miként nyerte meg a Ki mit tud című vetélkedőt ? ígérte Kálomista Zsuzsanna. Újra vetítik a Szomszédok, a Nők a pult mögött vagy a Kórház a város szélén című sorozatokat is, és adásba kerül az 1993-tól kezdődő Játék határok nélkül című nemzetközi ügyességi vetélkedő.

Januártól színházi előadások is láthatók lesznek az M3-on, és megismétlik a Cimbora adásait is. A sportrajongók az ünnepek alatt, majd utána hétvégenként nosztalgiázhatnak, a gyermekek pedig ugyancsak hétvégenként láthatnak nekik szóló színházi előadásokat, műsorokat az archívumból.

Kálomista Zsuzsanna azt is elmondta: a Magyar Telekom kábelszolgáltató január 7-étől az alapcsomagjában továbbítja a csatornát. Addig a MinDig TV kódolatlanul teszi hozzáférhetővé az M3-at, január 7-e után pedig extra csomagjába illeszti. Az M3 az UPC-nél a digitális kábel alapcsomagba kerül, és a Digi is ebbe a csomagjába teszi. Emellett folyamatosan kötik a megállapodásokat a kisebb műsorterjesztőkkel.

Rákay Philip, az MTV Zrt. vezérigazgató-helyettese a közös nemzeti kultúrkincs részének nevezte a közmédia archívumát.

(Fotó: MTI)