A Kaposvári Egyetem befejezése után Miskolcra szerződött Czakó Julianna. A színésznő azt mondja: igazi otthonra talált a miskolci társulatban, ahol sokszínű feladatok sora várja egy kétéves gyermek mellett is. Decemberben a legjobb negyven év alatti, vidéken játszó színésznőnek járó Domján Edit-díjjal tüntették ki.
Hetedik éve játszol a Miskolci Nemzeti Színházban. Azt mondtad néhány éve, hogy nem is lehetnél szerencsésebb helyzetben.
Nagyon szerettem volna idejönni, miután kiderült, hogy ez a rendezőcsapat dolgozik majd Miskolcon. Akkor már játszottam a kaposvári színházban, és az osztályfőnököm, Rusznyák Gábor keresett meg azzal, hogy lenne-e kedvem csatlakozni a miskolci társulathoz.
Fel sem merült benned, hogy Budapest talán több lehetőséget kínál egy pályakezdő színésznek?
Hullámokban tört rám néha, hogy talán mégis jó lenne a fővárosban, ahol annyi minden adódhat. Ám közben láttam ennek az ellenpéldáját is, hogy Budapesten egyszerűen elkallódnak emberek, nem kapnak ilyen izgalmas, sokszínű feladatokat. Itt valóban azt csinálhatom, amit mindig is szerettem volna, amit erről elképzeltem.
Ez szerepeket jelent vagy munkamódszert?
Szerepeket és a műhelymunkát egyaránt. Rengeteget dolgozunk, de valahogy együtt tanultunk bele ebbe, és ez nagyon szerethető.
Kevés olyan színház van Budapesten, ahol egyszerre lehet a Luxemburg grófjában és a Nem félünk a farkastól című Albee-darabban játszani.
Az lenne szerencsés, ha az összes vidéki színház így működhetne. Miskolcon nagyon határozott célokat tűztünk ki magunk elé, és a közönség jön velünk. Szerintem ez a helyes hozzáállás: a közönség kiszolgálása helyett mi egy közös utat járunk be művészek, nézők együtt; mindannyian tanulunk belőle, többek leszünk tőle.
Két évvel ezelőtt gyermeked született. Mennyi időt hagytál ki?
Gizike öt hónapos volt, mikor ismét próbálni kezdtem a Kabaréban, és visszavettem a szerepemet a Játék a kastélyban című Molnár-darabban. Végig arra készítettem magam lelkileg, hogy jönnöm kell, mert nagyon szeretnék Mohácsi Jánossal dolgozni, ráadásul nem akartam cserbenhagyni sem a tervezett produkciót. A Játék a kastélyban remek közös munka volt, ám a várandósságom miatt az sem tudott igazán „kifutni”. Hozzáteszem: mikor a színházban elmondtuk Lacival (Görög László színművész – szerk.), hogy gyermekünk lesz, mindenki őszintén örült és támogatott minket, egy percig nem kellett aggódnom amiatt, hogy „hova, mire” jövök vissza.
Kezdettől fogva rengeteget játszol; az első évek még amolyan „tanulóidők” voltak?
Az ember folyamatosan tanul, a színészt ráadásul gyepálják is. Nagyon szeretem, ha olyan rendezővel dolgozhatok, akivel egymásra figyelve tudunk haladni. Értem, hogy a sztori melyik részét akarja elmesélni, és mi az én feladatom ebben.
Agyalós színész vagy?
Inkább ösztönösen próbálok, de közben muszáj átgondolni, hogy milyen ez a karakter.
Mindig érzed, ha egy-egy szerep jól sikerült?
Felszabadító érzés, mikor a premierre elkészülök a szereppel. De előfordul, hogy el kell telnie néhány előadásnak, mire igazán ráérzek a dologra. Tavaly a Cyranóban is sokat küszködtem Roxán szerepével, akinek lényegében az a feladata, hogy amolyan „alsó szólamként” Cyranót megemelje.
A Hegedűs a háztetőn című előadásban te készítetted a maszkokat. Miért kezdtél el sminkelni tanulni?
Mindig is érdekeltek a maszkok, szerintem nagyon sokat hozzáadnak a színészi játékhoz. Gobbi Hildáról olvastam, hogy előszeretettel változtatta el magát egy-egy szerephez, hihetetlen csúnya volt például Mirigyként a Csongor és Tündében. Ez egy remek lehetőség és játék egyben. Találtam egy kiváló iskolát, elvégeztem, majd említettem Béres Attilának, hogy ez engem foglalkoztat, és ő azonnal lehetőséget is adott rá. Az Ördögökben is lesz hasonló feladatom.
Milyen további munkáid vannak az évadban?
Műsoron van a szeptemberben bemutatott Luxemburg grófja, játszom Székely Kriszta rendezésében a Nem félünk a farkastól című előadásban, majd hamarosan ismét Mohácsi Jánossal dolgozom, a Francia rúdugrást mutatjuk be. Jövőre már valószínűleg ismét teljes gőzzel – és ha számítanak rám, négy bemutatóval – jelen leszek. Nem mintha most nem mindennap itt lennék.
Nyitókép: Czakó Julianna a Kabaréban. Fotó forrása: Miskolci Nemzeti Színház
