Három magyar film is részt vesz a Vukovári Filmfesztiválon
Az augusztus 27–30. között megrendezendő, nemzetközi rangú filmes seregszemlén, a Vukovári Filmfesztiválon a közösségi finanszírozású Melange az egyetlen magyar rövidfilmként szerepel a programban. A film mellett idén Magyarországot még két nagyjátékfilm képviseli: Herendi Gábor Futni mentem című alkotása, valamint Lakos Nóra filmje, a Véletlenül írtam egy könyvet.
A Melange író-rendezője, Králl Kevin és producere, Vasas Petra független filmesként, intézményi támogatás nélkül hozták létre a 29 perces drámát. A film teljes költségvetése a Brancs – közösségi piactér közösségi finanszírozásának köszönhetően és szponzori együttműködésekből állt össze. A kisfilm időközben magyar–szlovák koprodukcióvá vált.
A fim egyetlen éjszaka történetét meséli el, amikor egy középkorú színész (Rajkai Zoltán) elindul a saját filmbemutatójára. A bemutatót és a filmszerepet karrierje régóta vágyott beteljesülésének reméli, azonban az ünneplést beárnyékolja az édesapja halála, akit pár nappal az esemény előtt veszít el. A színészt egy fiatal sofőr (Tóth Károly) viszi a bemutatóra, akivel az út közben beszédbe elegyedik az apjával való kapcsolatáról.
„Minél kevesebb ideje van az írónak vagy a rendezőnek elmondani-megmutatni, amit szeretne, annál hangsúlyosabbá válik a kiemelés művészete, a megértés és a hatás szempontjából elengedhetetlen részek kidomborítása, valamint azon részek elhallgatása, amelyek az akció és a párbeszéd résein így is, úgy is átsejlenek. Králl Kevin legújabb rövidfilmjének épp az a legnagyobb erénye, hogy mesterien adagolja és tartja vissza az információt” – írtuk a filmről kritikánkban.
A stáb egy nagy részét a Budapesti Metropolitan Egyetem és a Kodolányi János Egyetem volt hallgatói alkották.
A Vukovári Filmfesztivál a térség egyik meghatározó filmes eseménye. Korábban olyan nemzetközi és magyar alkotók vettek itt részt vagy nyertek díjat, mint Szász János, Enyedi Ildikó, Hajdu Szabolcs, Mundruczó Kornél, vagy a nemzetközi mezőnyből például Radu Jude, Asghar Farhadi. 2024-ben a fesztivál fődíját Tóth Barnabás Mesterjátszma című filmje nyerte el.