Kristóf Gábor második, a Kisteremben rendezett egyéni kiállításán legújabb sorozatát mutatja be február 15. és március 31. között.

Az Untitleist anyaga – melynek elemei immár méretükben is kiteljesedtek – évek óta tartó kísérletezés eredménye.

Kristóf 2015-ben kezdett el szinterezéssel foglalkozni, a zománcfestéshez hasonló felületeket eredményező ipari technika alkalmazási módjait és ehhez kapcsolódóan a RAL-színskála bővíthetőségének lehetőségeit azóta több sorozaton keresztül dolgozta fel. 2020-ban készültek az első, a golf exkluzív világából inspirálódó művei, melyekből Selmecbányán, a Picnic on the Driving Range című szólókiállításán mutatott be egy nagyobb anyagot.

Ezúttal a Kisteremben a sport sajátos terminológiájából kiinduló műveket láthatnak majd; a porfestékrétegek egymásra hordásával létrehozott kompozíciók a golfjelenséget tipográfiai kísérleteken keresztül, textúrákká absztrahálva idézik meg.

Fotó: Kristóf Gábor