Először egy regénypályázat során figyeltem fel az Irodalmi Jelenre, mely irodalmi körökben ismertté tette. Azóta is írnak ki új pályázatokat. Misszió egy ilyen pályázat, vagy inkább technika, amely felkelti az érdeklődést?
A negyvenezer dolláros regénypályázat figyelemfelkeltő volt. Az összeg miatt. A szakma sajnos nem vette komolyan, ezért a beérkezett pályaművek szerzői között nem találunk ?hangzatos? neveket. Bojkottálták, nem láthatóan, csak a kulisszák mögött. Volt olyan kiadó, amely figyelmeztette szerzőit, ha beneveznek, szedhetik a sátorfájukat. Ennek ellenére ? mindent összevetve ? hatalmas siker volt az Irodalmi Jelen regénypályázata. Megmozgatta a fiatal alkotókat, felébresztette azokat, akik évek óta a fiókban tartogattak egy-két regényt, s végre alkalmuk nyílott a jelenlétre, megmérettetésre. Három kontinens tizenkét országából érkeztek be a pályaművek, összesen 283 regény. Ez volt az ország történetében az első ilyen nagyméretű pályázati kiírás. Az első díjat Sigmond István Varjúszerenád, a másodikat Nagy Koppány Zsolt Jozefát és a regénykedés, míg a harmadikat Balogh Róbert Elveszett című regénye nyerte. Az utóbbi két szerző a fiatal nemzedék képviselője. Ezen kívül még hat különdíjat is kiosztottunk. A díjkiosztó gálára 2006 szeptemberében, az Alexandra Könyvesház dísztermében került sor.
Milyen pályázatok következtek ezután?
Azóta is számtalan vers- és novellapályázatot írtunk ki. A Kenguruk a körúton című kötet a 2009-ben meghirdetett verseny eredménye, a 2010-es Nyitott ajtók az egyperces novellák nyerteseinek és pályázóinak anyagát tartalmazza, míg a 2012-ben kiírt, Moral history című pályázat munkái a Gregorina-kanyar című kötetben jelentek meg. Tavaly Slam School Poetry versenyt rendeztünk Budapesten a Gödörben, hatalmas megmozdulás volt. Ezt megelőzően kommentíró versenyt tartottunk. Szintén 2013-ban jelent meg Mányoki Endre szerkesztésében a Verstörténés című, nagy jelentőségű versantológia. Az utóbbi események dinamikájából úgy gondolom, még a kételkedő is láthatja, hogy az Irodalmi Jelen végül is a legfontosabb irodalmi lap és portál a magyar prérin.
Mennyire lehet népszerűnek lenni Ön szerint úgy, hogy közben a minőség is megmaradjon? Gondolom, az Irodalmi Jelen is törekszik erre az egyensúlyra?
Irodalmi lap vagyunk, nem szenzációt gyártunk és terjesztünk, minőségi irodalmi alkotásokat teszünk közzé. Mindig is ez volt szerkesztőségünk célfeladata. Olvassák portálunkat, a hatszáz példányban havonta megjelenő folyóiratunkat, s meggyőződhetnek erről! Kiváló szerkesztőgárdánk van, a próza- és a versrovatot Mányoki Endre vezeti, az esszé-, kritika-, interjú rovat Boldog Zoltáné, a tudósításokért Laik Eszter felel, a Debüt rovatot Varga Melinda és Hudy Árpád szerkeszti, utóbbi nyelvész, a lapnál az olvasószerkesztői feladatot is ellátja.
Új kötetének Katedrális című fejezetében közéleti verseket találunk, és az Irodalmi Jelen is helyet ad társadalmi témájú költészetnek, tárcáknak.
A mindenkori irodalom szervesen kapcsolódik az ország szellemi, gazdasági, szociális életéhez, tükrözi azt, benne az egyén léthelyzetét és viszonyát ahhoz a társadalomhoz, amelyben él és túlél. Nemcsak tárcarovatunk eszmeisége és mondanivalója szól erről, de számos, a lap hasábjain napvilágot látott irodalmi alkotás is.
Van egy közös koncepciója a lapnak, ezt figyelembe vesszük, de mindegyik munkatársunk önállóan dolgozik. Ha otthon vagyok, rendszeresen tartunk szerkesztőségi gyűléseket, ezeken a fent említett közös koncepciót határozzuk, meg és dolgozzuk ki. Ezeken döntünk pályázati kiírásokról, új rovatok indításáról, vagy a régiek átgondolásáról és újraélesztéséről, vitaindítókról, kerekasztal-megbeszélésekről. Ha hosszabb ideig távol vagyok az országtól, akkor telekonferenciázunk.
Mint egy legutóbbi bemutatón mesélte, több országban járt felolvasóesteken az elmúlt évben. Milyen tapasztalatai vannak más országok irodalmi életéről, mit venne át tőlük? Esetleg mit adhatunk mi nekik?
Legutóbb, tavaly novemberben Lengyelországban jártam. Több könyvbemutatón vettem részt Csisztay Gizella írónővel és férjével, Mandics György költővel, nyelvésszel. Wrocławban, Żyrardówban, a Białystoki Egyetemen léptünk fel, úgy érzékeltem, nagy sikerrel, de egyik rendezvényünkön sem történt más, mint ami az itthoni találkozóinkon szokott. Kíváncsiak a magyar irodalomra, s várják, hogy több magyar szerző látogassa meg őket. Az írószövetségek vezetőinek talán ezen is el kéne gondolkodniuk. Erről készült riportunkat olvashatják Szabad-e Wroclawnál betörnünk címen.
Miket ajánlana az Irodalmi Jelen következő megjelenéseiből, eseményeiből?
Most zajló, Az ember fáj a földnek című tematikus pályázatunkat ajánlanám az olvasók figyelmébe: ?Ember és természet egysége megbomlott. Hogy ez az állapot, melyet a közvetlen tapasztaláson kívül számos tudományos vizsgálat is alátámaszt, végleges és végzetes-e, s hogy a folyamatok mennyiben és miként fordíthatók vissza, arról a közéletben kiterjedt polémia zajlik. Mi ebben a politikai-gazdasági érdekvitában nem kívánunk állást foglalni ? pályázatunk kiírása nem erre irányul. Hiszünk benne, hogy az irodalom, a művészet a maga tradicionális és újszerű eszközeivel képes a krízis lényegének megragadására, összetevőinek feltárására, a leküzdéséhez szükséges szellemi és érzelmi energiák összpontosítására. Pályázatunkra az ebben a szellemben alkotott, kritikus szemléletű, értékfelmutató műveket fogadjuk be a pályázati feltételek közt felsorolt művészeti ágakban és műfajokban.? Ezzel a felhívással fordultunk az irodalmárok és más alkotók felé.
Május végén a PIM-ben rendezzük meg Márai Sándor Hallgatni akartam című esszéregénye kapcsán azt a kerekasztal-konferenciát, amelyen történészek veszik górcső alá az említett mű történelmi vonatkozásait és azok hitelességét.
Milyen saját irodalmi tervei vannak?
Ami engem illet, kisregényen dolgozom, és egy újabb versköteten.
(Készítette: Csanda Mária)
