Különleges programok várnak mindenkit a Zsinagógák Hetén

Program

Különleges szombati vacsorával, a nagyközönség számára is nyitott zsidó újévvel várja többek között az idei Zsinagógák Hete az érdeklődőket, amelyre az őszi zsidó nagyünnepek alatt kerül sor szeptember 19. és október 7. között. A rendezvénysorozat idei mottója „Nézz be hozzánk”, mivel a szervezők várják mindazokat, akik szeretnének bepillantani a zsidó ünnepek és a zsidó élet világába.

A budavári zsidó imaház. Fotó: Mcs Viktor / Wikipedia
A budavári zsidó imaház. Fotó: Mcs Viktor / Wikipedia

Nyitott zsinagógák a legfőbb zsidó ünnepeken

A zsidó újév, a ros hasana és a zsidóság egyik legfőbb ünnepe, a jom kippur, vagyis a bűnbocsánat és az engesztelés napja is beleesik idén a Zsinagógák Hete fesztivál időszakába. Éppen ezért a nagyközönségnek lehetősége nyílik arra, hogy testközelből ismerje meg például Budapest legrégibb zsinagógáját, a XV. században épült Budavári Zsinagógát, ahol szabadtéri szombatfogadással várják az érdeklődőket szeptember 20-án. Faith Áser budavári rabbi segítségével az érdeklődők egy nyílt, mégis meghitten bensőséges sábeszi imádságon és péntek esti vacsorán is részt vehetnek, ahol a szombat jelentőségének megismerése mellett belekóstolhatnak a kóser konyha hagyományos szombati fogásaiba is.

A Vasvári Pál utcai zsinagógában világhírű kántorokkal, a Zorger kántorkórussal kerül elmondásra az első újév előtti bűnbánó ima, a szlichot. A szombat éjfél körül elhangzó szívbe markoló dallamok egyszerre kínálnak lehetőséget az elmélyülésre és a hamisíthatatlan zsidó optimizmusra szeptember 28-án este. De hogy az újévi imáról se maradjanak le a hívők és az érdeklődők, az Óbudai Zsinagóga szélesre tárja kapuit, és nyitott ros hásánát rendez a fent említett kántorkórussal kiegészülve október 2-án.

Zsidóházat és kóser éttermet nyitnak Miskolcon

Fontos fordulópontnak számít majd a miskolci zsidó hitközség életében a Zsidóház és egy kóser étterem megnyitója a történelmi nagy zsinagóga és a nemrég megújult rituális fürdő, a mikve szomszédságában. Braun Ábrahám rabbi és családja a miskolci zsidó élet fellendítésén dolgozik immáron két éve, amióta Izraelből e cél miatt költöztek az egyik legnagyobb vidéki közösségbe, a Zsidóház működtetése és programokkal való megtöltése egyik kiemelt feladatuk lesz. A minden igényt kielégítő épületet szeptember 23-án nyitják meg Miskolcon.

Nemcsak Magyarországon, de egész Közép-Európában egyedülálló kezdeményezés a Micva-mobil, azaz a négy keréken száguldó zsinagóga és Chábád-ház, melynek felavatására szintén a Zsinagógák Hetének keretében kerül sor. A Lubavicsi Rebbe, Menachem Mendel Schneerson rabbi kezdeményezésére indított Micva-mobilok az Egyesült Államok számos városában és Izraelben is már megszokottak és szerves részei az utcaképnek. Ezek a kifejezetten erre a célra átalakított lakóautók azzal a céllal indulnak útnak, hogy a város legkülönbözőbb pontjain érjenek el zsidókat, és segítsenek egy-egy micva (tórai parancsolat, jó cselekedet) végrehajtásában, mint például az imaszíj felvétele, adományozás stb., de a Micva-mobilokat vezető rabbik egy pohár kávéval, frissítővel „felszerelkezve” nyitottak egy-egy tartalmas beszélgetésre, lelki szolgálatra is. Magyarország első Micva-mobiljának felavatására a Cipők a Duna-parton holokauszt-emlékmű mellett kerül sor szeptember 25-én.

Kulturális különlegességek a zsinagógai terekben

Benjamin Appl világhírű német bariton és Villányi Dániel zongoraművész Franz Schubert Téli utazását adja elő a magyarországi deportálások 80. emlékévének kiemelt eseményén az Óbudai Zsinagógában szeptember 30-án 19 órakor. A remekművet egy különlegesség előzi meg, ugyanis Schubert nemcsak minden idők egyik legnagyobb zeneszerzője, hanem az első volt, aki héber nyelvű művet is komponált a 92. zsoltár héber szövegére, melyet e koncert kedvéért tanult meg a sztárénekes bariton, Benjamin Appl. 

Hogyan költözik vissza az élet egy évtizedekig elhagyatottan álló zsinagógába? Hogyan találnak rá a hitükre, új barátokra azok az emberek, akiknek korábban nem volt kötődésük a zsidósághoz? Buda egyik legnagyobb zsinagógája, a Bocskai úti Újbudai Zsinagóga múltját és jelenét mutatja be Oláh Kata rendező, forgatókönyvíró Hazatalálók című új filmje, amelynek szeptember 24-én 19 órakor lesz a beszélgetéssel egybekötött premierje a zsinagógában.

A szentendrei zsinagóga és művészeti galéria ad otthont Kormos Péter magyarországi zsinagógákat megörökítő fotókiállításának. A szakrális tereket új megközelítésből bemutató kiállítás megnyitójára szeptember 29-én a művész és a Cháj Galéria vezetőjének részvételével kerül sor.

A Zsinagógák Hete programsorozat rendezvényeiről itt található részletes információ.