Aktivitás

Kultpol


NemzetkoziFairPlay-dij_fairplaynepszerusitesekategoria_SchmittPal_DPECS20100327007.jpg
Schmitt Pál a díjjal
A beszélgetést megalapozta dr. Kamuti Jenőnek, a Nemzetközi Fair Play bizottság elnökének a bevezetője, ahol a világbajnok kardvívó felidézte a díj 1963-as megalapításának történetét, szándékait. Az elnök megemlékezett többek közt Emil Zatopekről, aki csak 1975-ben kapta meg a díjat, miután többszörös olimpia bajnokként a ?prágai tavasz? eseményei után évekig uránbányászként dolgozott. Nem az övé az egyetlen emlékezetes történet, amely felidézi az olimpiai mozgalom és a mindenkori politikai erők pattanásig feszített, sőt helyenként már szakadozó viszonyát; hogy a világjátékok egyre növekvő problémáiról itt ne beszéljünk: az eladhatóság kényszeréről, és a teljesítményfokozásról. Ekként az újkori olimpiák dopping-történeti áttekintéséről is lemondunk most, de tekintettel az első lebukott tiltott szerhasználatra (1904, konyak) a helyi (immáron mit tehetünk, Kossuth-díjas) költő szavait idézzük: ?Van-e nálatok alkohol?? A díjat azóta is a NOB és az UNESCO ítéli oda, több kategóriában. A rendezvényen egyébként a Magyar Sporttörténeti Múzeum (amelynek sajnos nincs állandó kiállítóhelye sem, a gyűjteményéből időszaki kiállításokat rendez néha) közreműködésével a vendégek megtekinthették az összes magyar díjazott képét, és pályarajzát.

kamutijeno_nemzetkozifairplaybizottsag_elnoke_a_nemzetkozifairplaybizottsag_ujkialvanyaval_dpecs20100327013.jpg
Kamuti Jenő

A beszélgetést megelőzően a Hungarofest igazgatója, Rubovszky Rita ismertette annak a több éves kutatásnak az eredményeit, amelyben Magyarországon közel húszezer embert kérdeztek meg a kultúrafogyasztási és sportolási szokásaikról. Az eredmény az oktatással, sőt, a magyar reklámokkal is erősített sztereotípiával éppen ellentétes: tehát nem a szurkolóként a sportok iránt ?érdeklődő?, ám kulturálisan passzív emberek sportolnak rendszeresen, hanem szinte teljes az átfedés a kétfajta, a sport és a kulturális aktivitás között. Így nyilván a kétfajta passzivitás között is ? mint elhangzott, a magyarok 18%-a sportol legalább heti három alkalommal, szemben mondjuk a finnek 81%-val (a kulturális fogyasztási szokásaink hasonló képet festenek rólunk). A beszélgetésben később megszólaló Sztojkovics Éva - aki a PVSK egykori játékosa, sokszoros válogatott kosárlabdázó - elmondta, hogy a sport időszerűbb, mint bármikor a közelmúltban, mert a felnövekvő generációknak elemi szükségük van arra, hogy megtanuljanak rendszerben gondolkodni, és a másikat elfogadni. A beszélgetésben más nézőpontból, de Spala Korinna, dr. Jakabházy László és Kollár László megerősítették ezt. Erőss Zsolt hegymászó megjegyezte, hogy a szerencsések megtalálják azt a tevékenységet, ami boldogítja őket. Szekeres Pál vívó, a Magyar Paralimpiai bizottság alelnöke rámutatott a sport és kultúra kapcsolatára, elmesélve, hogy azért lett vívó, mert kisgyerekként látta a kosztümös filmekben, hogy aki a legjobban kardozik, az viszi lovon a legszebb nőt; és hozzátette, tekintettel a jelenlévő művésznőre, ő a továbbiakban is támogatja a táncosok és a vívók együttműködését. Sajnos a hallgató, aki tényleges diskurzusra vágyott, hoppon maradt, mert a kutatási eredményeken kívül semmi érdemlegeset nem hallott, ugyanis a meghívottak közül hiányoztak a kultúrát képviselők ? éppen a táncosok nem relevánsak ebből a szempontból, lévén a fizikai és mentális kondíciójuk karbantartásához nekik adott az eszköz. Pedig elég lett volna átsétálni az utca túloldalára, a Pécsi Nemzeti Színház művészei közül sokan sportolnak rendszeresen ? biztosan szívesen beszélgettek volna erről.


NemzetkoziFairPlay-dij_kituntetettek_DPECS20100327014.jpg
Az idei díjazottak

A délutáni ünnepélyes díjátadón az idei kitüntetettek látható örömmel vettek részt. A történeteik, amelyek alapján méltónak találták őket kitüntetni, már nem szólnak verseny közben elesett, vízbe borult vetélytársak fel- és kisegítéséről, nem szólnak a know-how ellenféllel való megosztásáról (Wichmann Tamás), hanem jellemzően nagylelkű felajánlásról, amellyel egymást segítették kölcsön sportszerekkel, illetve a szabályok egy-egy esetben életszerűtlen alkalmazását és bírói tévedéseket kiigazító gesztusról. Ezek normális, hétköznapi történetek: ez lenne a kulturális minimum.