Alkotókat díjaztak a szellemi tulajdon világnapján

Kultpol


budapestifesztivalzenekar.jpg
A Fesztiválzenekar

(MTI) - A Budapesti Fesztiválzenekar - amelyet 1983-ban Fischer Iván és Kocsis Zoltán alapított - ma már messze nemcsak a főváros hangversenyéletének meghatározó eleme, hanem visszatérő, ünnepelt vendég a zenei világ legfontosabb koncerttermeiben is - mondta Bendzsel Miklós, a szabadalmi hivatal elnöke a Milleniumi díjjal kitüntetett zenekarról. Az együttes nagy gondot fordít az új zene népszerűsítésére: számos ős- és magyarországi bemutató fűződik a nevéhez, mecénásként is rendszeresen rendel műveket.

A szintén elismeréssel honorált  Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal Agrobotanikai Központja a kultúrnövények génforrásvédelmének magyarországi bázisa. Az országban termesztett vagy termeszthető valamennyi szántóföldi és zöldségnövényből rendelkeznek gyűjteménnyel, valamint genetikaitartalék-mintákkal a génbankban. A harmadik díjazott, a 2002-ben megalakult ThalesNano napjainkra gyógyszergyártó világcégekkel üzleti kapcsolatban álló, dinamikusan fejlődő vállalkozás lett az alap- és alkalmazott kutatás, a termékfejlesztés, a szerves kémia és a mikro-, illetve nanotechnológia határterületén. A világon egyedülálló a H-Cube elnevezésű, nanotechnológián alapuló hidrogénező reaktoruk, melyet 2005-ben beválasztottak az év 100 legjelentősebb technológiai újítása közé.

Díjat kapott a Magyar Védjegy Egyesület is, amely 1991-ben alakult az iparjogvédelmi szakma egyik társadalmi szervezeteként. Az egyesület vállalja a magyar iparjogvédelmi kultúra fejlesztését és a sokoldalú kapcsolattartást a gazdaság szereplői, valamint az eljáró hatóságok között.

Az ENSZ genfi székhelyű Szellemi Tulajdon Világszervezete 2000. évi közgyűlésén döntött arról, hogy április 26-át a világ társadalmi fejlődéséhez és haladásához meghatározó módon hozzájáruló műszaki alkotók és művészek munkásságának és eredményei védelmének szentelt világnappá nyilvánítja. Mint Francis Gurry, az ENSZ Szellemi Tulajdon Világszervezetének főigazgatója üzenetében írta: a 2009. évi világnapon hangsúlyozni kívánják a kiegyensúlyozott szellemi tulajdon rendszerének szerepét a tiszta technológiák előállításának, elterjesztésének és alkalmazásának fokozásában és a zöld arculat népszerűsítésében.