Magyarország német megszállása után a cionisták által szervezett Zsidó Segély- és Mentőbizottság egyezkedni kezdett a deportálásokban közreműködő, de korrumpálható német tisztekkel. Ennek eredményeként 1944. júniusának végén hat vasúti szerelvény utasai időlegesen megmenekültek a biztos pusztulástól. Az Auschwitz ? Birkenau-i haláltábor helyett a vonatokat ? egy kivétellel ? a Bécs melletti Strasshofba, egy rendező-pályaudvarra irányították. 1944. augusztusának végén majdnem tizenötezer, többségében alföldi zsidó végzett kényszermunkát a mai Ausztria területén. A deportáltakat az SS-től lehetett munkára igényelni, amit sokan meg is tettek. Tény ugyanakkor, hogy az osztrák lakosság empátiája és segítőkészsége sok ember életét mentette meg. A deportált magyar zsidók helyzete azonban 1945 februárjától rosszabbra fordult. Az alföldi, főként debreceni zsidók egy csoportját, több állomás után 1945. április 25-én a mai Alsó-Ausztriában lévő (Gau Niederdonau) Persenbeugba szállították. A nőket, gyerekeket és férfiakat a mauthauseni koncentrációs táborba kellett volna vinni, de az SS arról határozott, hogy helyben megöli őket. 1945. május 2-án este, egy nappal a felszabadulás előtt a foglyokat a közelben levő Hofamt Prielbe hajtották. Az áldozatokkal gépfegyverrel végeztek, a tetemeket benzinnel lelocsolták és felgyújtották, majd a 223 holttestet a helybéliekkel tömegsírba temettették. A mártírok hátrahagyott személyes tárgyait, iratait megőrizte a Bécsi Izraelita Hitközség. A többi között ezek láthatók a ?Kényszermunka 1944-45? című időszaki kiállításon, a Holokauszt Emlékközpontban, 2006. július 16-ig.
