Kultpol

Budapesten találkoznak a közép-európai műszaki múzeumok vezetői

Idén a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum szervezi a Közép-Európai Műszaki Múzeumok Szövetségének találkozóját. Az eseményt szeptember 18. és 20. között rendezik meg Budapesten, a Kőbányai úti Északi Járműjavítóban.

Árkossy István és Bánky Zsuzsanna kapta idén a Szervátiusz Jenő-díjat

Árkossy István erdélyi születésű festő-grafikusművész és Bánky Zsuzsanna gyöngyékszerkészítő mester vehette át a Szervátiusz Jenő-díjat pénteken Budapesten.

Demeter Szilárd, a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatójának beszédei a 4. Térey Könyvünnepen

A 2023. szeptember 14-i debreceni eseményeken elhangzott beszédek teljes szövege.

Már lehet pályázni a Nemzeti Tehetség Program idei támogatásaira

2023-ban mintegy 4,3 milliárd forint áll rendelkezésre a Nemzeti Tehetség Programban (NTP) a tehetségek támogatására. Ebben az évben az NTP rendszere sok szempontból megújul azzal a céllal, hogy átláthatóbbá, eredményei pedig mérhetőbbé váljanak.

Csorba László történész kerülhet a Budapesti Történeti Múzeum élére

A Budapesti Történeti Múzeum főigazgatói pozíciójára kiírt pályázatra jelentkező két személy közül Csorba László történész kinevezését támogatja a pályázatokat elbíráló szakmai bizottság – adta hírül értesülései alapján a HVG. A végső döntést szeptember 27-én a fővárosi közgyűlés hozza majd meg.

Öten pályáztak a Zeneakadémia rektori tisztére, de több pályázatot ki kell egészíteni

A Kulturális és Innovációs Minisztérium által a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem rektori munkakörének betöltésére kiírt pályázatra határidőre öt pályázat érkezett be – Győriványi György Sándor, Keller András, Kutnyánszky Csaba, Marosi László és Tóth Péter részéről.

Együttműködési megállapodást kötött a Bartók Konzervatórium a Magyar Zsidó Múzeum és Levéltárral

A kezdeményezés célja közös oktatási és kulturális programok szervezése. A felek kedden este írták alá a hosszú távú stratégiai partnerségről szóló dokumentumot.

Kilencedik alkalommal rendezik meg az Országos Múzeumigazgatói Konferenciát

Múzeumi vezetők tanácskoznak a több mint 3600 tagot számláló Országos Közgyűjtemények Szövetsége által idén kilencedik alkalommal megszervezett visegrádi Országos Múzeumigazgatói Konferencián.

Kétezernél több kutató kaphat havi 200 ezer forintos támogatást

Minden eddiginél több, összesen 2249 egyetemista és fiatal oktató nyert támogatást a 2023/2024-es tanévre az Új Nemzeti Kiválóság Programból. A program 3,5 milliárd forintos keretösszegére országszerte 25 résztvevő egyetemen lehetett pályázni.

Nemzetközi kerámiaszimpóziumot rendeznek a Nemzeti Múzeumban

55. alkalommal rendezik meg a közép-európai kerámiakutatók találkozóját, az Internationales Keramik-Symposiumot. Az eseménynek a Néprajzi Múzeum közreműködésével a Magyar Nemzeti Múzeum ad otthont.

Aurum Futuri néven alapított új, oktatóit és kutatóit elismerő díjat a MOME

Először adták át az Aurum Futuri kiválósági díjat, amelyet a fenntartó Moholy-Nagy Művészeti Egyetemért Alapítvány és az Egyetem közösen hívott életre. A kitüntetés a design és művészeti egyetemen zajló oktatói és kutatói tevékenység legjobbjait ismeri el.

Kós Károly-életműdíj a legkiválóbb építészeknek

A magyar építészet jelentőségének és megbecsültségének jeléül Kós Károly-életműdíjat alapított az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM), amellyel a szakmai kiválóságot és a közösségépítő életutat ismerik el.

Madách 200 – irodalmi vetélkedő és kamarakiállítás

Madách 200 címmel irodalmi vetélkedő indul szeptemberben középiskolások számára, októberben pedig a Magyar Nemzeti Múzeum (MNM) kamarakiállítással tiszteleg a magyar irodalom és drámaköltészet 200 éve született kiemelkedő alakja előtt – hangzott el a pénteki sajtótájékoztatón a Magyar Nemzeti Múzeumban.

Idén is lehet pályázni az ARTtransfer-díjra

A Ludwig Múzeum idén is meghirdeti a kortárs művészet közvetítésének elismerésére alapított ARTtransfer-díj pályázatát, amelyre magánszemélyek jelentkezését várják az elmúlt három évben megvalósult projektjeikkel október 8-ig.

Kulturális összefogás az iskolaév kezdetén az Ukrajnából menekült gyermekekért

Az Ukrajnában zajló háború elől Magyarországra menekült kisiskolások számára szerette volna több civil szervezet és kulturális intézmény felhőtlenné és emlékezetessé tenni a tanév kezdetét.

Több mint kétezer pályázat érkezett idén a Csoóri Sándor Programra

A Kulturális és Innovációs Minisztérium által kiírt, a magyar népművészet támogatására létrejött programra a jelentkezés augusztusban zárult, a megvalósítására az elmúlt évekhez hasonlóan idén is 2,5 milliárd forint áll rendelkezésre.