Kultpol
Magyar géniuszok öröksége Kecskeméten
Kecskeméten szombaton megnyílt a Magyar géniusz vándorkiállítás, melynek célja, hogy a vidéki múzeumok együttes erővel, egy helyen mutassák be a magyarság örökségét. 67 intézményből érkezett a 154 műtárgy, ezek időben az elmúlt két évezredet ölelik fel. Egy év alatt hat további vidéki városban állítják ki a közös kincseket, az utolsó, a hetedik állomás Budapest lesz.
A Magyar Zene Házában zárul a magyar nyelv hete
Anyanyelvünk határtalan címmel szervezte meg az Anyanyelvápolók Szövetsége az 56. magyar nyelv hetét április 19-étől dr. Áder János köztársasági elnök fővédnökségével. A jövő hét elején a Magyar Zene Házában rendezik meg az esemény záróünnepségét. Beszédet mond Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter, Batta András, a ház igazgatója, valamint Juhász Judit, az Anyanyelvápolók Szövetsége elnöke. Közreműködik Bényi Ildikó, Császár Angela, Kovács Csilla és Szalai Gergő. Az eseményt a szövetség élőben közvetíti a Facebook-oldalán.
Háromnapos kassai sorozattal indul útjára a V4-es Fonó klubhálózat
A Fonó nemzetközi együttműködéseinek keretében a Visegrádi Alap támogatásával indul el ezen a hétvégén egy háromnapos minifesztivállal Kassán a V4-es Fonó klubok nemzetközi sorozata.
Együttműködésről kötött megállapodást a Magyar Művészeti Akadémia és a Külgazdasági és Külügyminisztérium
Együttműködési megállapodást írt alá a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) és a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) a magyar kulturális diplomáciai programok támogatásáról.
Átadták az August Senoa Horvát Klub felújított épületét Pécsen
Átadták a pécsi August Senoa Horvát Klub felújított épületét csütörtökön. A mintegy ötvenmillió forintos beruházás a magyar kormány támogatásával valósult meg.
Kiállítás nyílt hazai és nemzetközi vár- és kastélykertekről
A Díszes haszonkertek – Várak, paloták, kastélyok, udvarházak, egyházi központok kertörökségének múltja és jövője című nemzetközi konferencia kísérőprogramjaként nyílt kiállítás csütörtökön a budapesti Várkert Bazárban.
A V4-országok természeti kincseit bemutató fotókiállítás nyílt a Várkert Bazárban
Magyarország, Lengyelország, Szlovákia és Csehország gazdag természeti kincseit mutatja be június 12-ig a Várkert Bazár Gloriette-hez vezető rámpáin látható fotókiállítás, amelyet a Föld napja alkalmából rendeznek.
Budapesten tartja kongresszusát a Filmarchívumok Nemzetközi Szövetsége
Hatvan év után ismét Budapest ad otthont a Filmarchívumok Nemzetközi Szövetsége (FIAF) kongresszusának április 24. és 29. között az Uránia Nemzeti Filmszínházban. Az eseményre több száz filmes szakembert várnak a világ minden tájáról.
Vándorkiállításon a vidéki múzeumok műtárgyai
A magyar vidéki múzeumok reprezentatív műtárgyait mutatja be a Kecskeméten szombaton induló vándorkiállítás. A Magyar géniusz program keretében 2023 végéig tartó sorozat nyolc várost fog érinteni.
Május elején rendezik meg a Gizella-napokat Veszprémben
Május 2. és 8. között megrendezik a Gizella-napokat Veszprémben. A kínálatban gyermekfesztivál, könnyűzenei és tudományos programok is szerepelnek.
A Kodály vonósnégyes koncertje az ukrajnai menekülteknek és az őket segítőknek
Az idén Kossuth-díjjal elismert Kodály vonósnégyes április 22-én ad koncertet a BOK-csarnokban.
Hétszázmillió forintos keretre pályázhatnak a pajták
Pajtától a Palotáig – a kultúrafogyasztás új színterei címmel április 19-én és 20-án tartották a Hagyományok Házában a Pajtakult projekt és a Magyar Fesztivál Szövetség első közös szakmai konferenciáját, amelynek fő kérdésköre az épített örökség és a kultúra kapcsolata, a fesztiválok és a kulturális események helyszínei a pajtától a palotáig. A konferencián ismertették a pajtatulajdonosok számára hamarosan megnyíló pályázati lehetőségeket. Programsorozatokkal 10 millió forintos vissza nem térítendő támogatásra pályázhatnak a pajták.
,,Színház az egész világ, és…” – A magyar nyelv hetének megnyitója
A magyar nyelv hete eseménysorozat ma már kultúránk ünnepe is, és nem csupán a nyelvi ismeretterjesztés a célja.
Brüsszelben kiállítás mutatja be a magyar film 120 évét
Nagylátószög címmel a magyar filmgyártás 120 évét bemutató kiállítás nyílt szerdán a brüsszeli Liszt Intézetben.
EKF – Egymilliárd forintra lehet pályázni kulturális-művészeti programokkal
Egymilliárd forintos keretösszeggel hirdetett kulturális-művészeti pályázatot a Veszprém–Balaton 2023 Európa kulturális fővárosa (EKF) program, a nyertesek 2023-ban valósíthatják meg elképzeléseiket.